Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1988

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Németh Miklósnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának ünnepi beszéde Magyarország felszabadulásának 43. évfordulóján (Részletek)

Ez a nap nem a harsány érzelmeké, hanem a józan értelemé, az önvizsgálaté. Április 4-re emlékező tekintetünk végigfut az egész magyar történelmen. Ezeregyszáz éve az ország földje majdnem érintetlen természeti talaj volt. A magyarok erre telepedtek rá, és a XX. századra kultúrtalajt hoztak létre. Ezeregyszáz éve itt szántunk-vetünk és aratunk; itt terelünk és művelődünk. Szorgalmas, találékony munkával földjeinket javítottuk, erdőket telepítettünk. Az aranykalásszal ékes rónaságon jó búza és kukorica terem; szépek a falvak, a tanyák, a majorok; szabályozottak a vizek, tervezettek a városok. Fővárosunk ismert a világon. Itt minden a nemzet erejét, népünk munkáját dicséri. Túl tudtuk élni a válságos történelmi pillanatokat, és meg tudtuk őrizni magunkat magyaroknak. Az elmúlt ezeregyszáz évben sokféle nép vándorolt vagy menekült ide. Befogadtuk őket országalapító királyunk, Szent István eszméinek jegyében; Széchenyi szavaival, ,,Európa leginkább heterogén nemzete" lettünk. Mi ennek a magyarázata? Miben van a megtartó erőnk? Biztos, hogy nem a ,,faj- és vérközösségben", hiszen elfogadjuk — sőt büszkén vállaljuk — a magyarság sok színű etnikai eredetét. Erőnk nem a politikai expanzionizumus ereje; az ilyen törekvések — a magyar földről indulva — mindig kudarcot vallottak. Ugyanakkor meg akartuk és meg is tudtuk védeni magunkat a külső fenyegetésektől, a kultúra közösségére, történelmi életformánk vonzó erkölcsi értékeire, nyelvünk megtartó erejére támaszkodva. Nincs ez másként most sem. Kultúránkat kell fejlesztenünk, közösségeink életét kell tartalmasabbá, erkölcsösebbé tenni, nemzetünk egységét, nyelvünk tisztaságát kell megőrizni. Ezzel kell tekintélyt kivívnunk a világban, ezzel kell megtartanunk szövetségeseinket, s ezzel kell új barátokat szereznünk. A világtörténelem mozgalmas szakaszában élünk, lélegzetelállító változások tanúi vagyunk. Az új technika forradalmasítja a termelést és az életmódot. A haladás fonákján azonban a problémák is növekednek. Egyre nagyobb a szakadék a fejlett ipari nemzetek és a fejlődésben lévők között. Sok ország eladósodik, fokozódik a pénzügyi zűrzavar, tömeges a munkanélküliség. A fegyverek is halmozódnak, terjed az erőszak és a terrorizmus, világszerte szaporodik a menekültek száma. E kétarcú folyamatot szemlélve kétségeink és vívódásaink mélyülnek el. Egyszerre látjuk a bíztató perspektívát és a nyugtalanító veszélyeket. Tulajdonképpen merre halad a világ? És hová halad az ember? A családi és a közösségi élet harmóniája, az egyéni boldogság felé vagy az emberi lét felbomlásának tragikus irányába? Olyan megosztott világban élünk, amely a Szovjetunió békekezdeményezései ellenére újratermeli a konfliktusokat és a feszültségeket. A Szovjetunióval szövetségben küzdünk egy olyan világért, amelyben a nemzetközi szolidaritás erősödik a népek között. Csak a népek közötti együttműködés, a megértés és a barátság lehet a béke szilárd alapja. Minden nép közös érdeke, hogy Földünk ne váljék közös sírhalommá; a technika eredményei az emberek javára hasznosuljanak; a korrupt diktatúrák romjain demokratikus politikai intézményrendszerek épüljenek fel; a nemzetközi kereskedelmi