Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1987

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Közlemény Németh Károlynak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének az Argentin Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról

A két kormányfő reményteljesnek minősítette az új politikai gondolkodásmód, a problémák új módon való megközelítésének térhódítását a nemzetközi életben. Üdvö­zölték a két nagyhatalom közötti párbeszéd elmélyülését. Kifejezték elégedettségüket, hogy a közeljövőben tartandó csúcstalálkozón sor kerülhet a rövid és közepes hatótá­volságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodás aláírására. Németh Károly nagyra értékelte a pozitív szerepet, amelyet Argentína a „delhi Ha­tok" csoportjában, a Contadorát támogató limai csoport tagjaként játszott, valamint Raul Alfonsin elnök személyes szerepét az atomfegyvermentes világ megteremtésé­ért, a nemzetek közötti jobb megértésért és együttműködésért kifejtett fáradozá­sokban. Alfonsín elnök nagyra értékelte Magyarország fejlődését, külpolitikai aktivitását Európában és a világban. Rokonszenvét fejezte ki a Magyarországon megvalósuló, a gazdaság korszerűsítését szolgáló reformok iránt. Elismeréssel szólt a bevándorolt magyarok maradandó hozzájárulásáról Argentína fejlődéséhez a legkülönbözőbb te­rületeken. A két államfő elítélte a hátrányos gazdasági megkülönböztetés minden formáját. Hangsúlyozták, hogy a fejlődő országokat igen kedvezőtlenül érintő adósságproblé­mákat csak globális megközelítéssel, a hitelező és adós országok érdekeinek és köl­csönös felelősségének figyelembevételével lehet megoldani. Az adósság rendezése nem veszélyeztetheti az adós országok jövőbeni fejlesztését. Rámutattak a leszerelés és a gazdasági fejlődés közötti szoros összefüggésre, támogatták a méltányos, egye­temleges és igazságos új nemzetközi gazdasági rend megvalósítását. A közös érdekek lehetővé és szükségessé teszik a két ország képviselői közötti konzultációt, az együttműködést a nemzetközi szervezetekben, egyebek között a me­zőgazdasági termékeket exportáló országok érdekeit képviselő Cairns-i csoportban. Üdvözölték az öt közép-amerikai államfő legutóbbi guatemalai békemegoldását. A Falkland (Malvin)-szigetek kérdésével kapcsolatban támogatásukról biztosították az ENSZ Közgyűlés 40/21. számú határozatát. Sürgették a probléma mielőbbi bé­kés, tárgyalásos rendezését, valamint a térség országai által javasolt béke- és együtt­működési övezet létrehozását az Atlanti-óceán déli részén. Rámutattak, hogy a nem­zetközi kapcsolatok rendező elvévé kell tenni a vitás kérdések békés, tárgyalásos úton való megoldását. Az Elnöki Tanács elnöke találkozott dr. Victor Martinez alelnökkel, a Szenátus el­nökével, a Képviselőház vezető tisztségviselőivel és a két ház külügyi bizottságának elnökével. Felkereste dr. José Caballerót, a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Megkoszo­rúzta José de San Martin emlékművét; ismerkedett az argentin főváros történelmi és kulturális nevezetességeivel; ellátogatott egy húsfeldolgozó üzembe. Találkozott a magyar kolóniával és a magyar emigráció képviselőivel. Kíséretének tagjai megbe­széléseket folytattak argentin partnereikkel a kétoldalú kapcsolatok konkrét kérdése­iről. A látogatás során megállapodást kötöttek a két külügyminiszterum közötti kon­zultációkról. Buenos Airesben megnyitották a Magyar Távirati Iroda első dél-amerikai tudósítói irodáját. Kicserélték az állategészségügyi megállapodás rati­fikációs okmányait.

Next

/
Thumbnails
Contents