Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1986

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Dr. Berecz Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának beszéde Szolnokon a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány létrejöttének 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen (Részletek)

san olyanok, akik jobb sorsot érdemeltek volna. Eltakarítani való romokat és nehezen helyrehozható gazdasági visszaesést hagyott maga után 1956 októbere. S legtragikusabb vonása, hogy szükségtelen volt. A megújulást nem az ellenforradalom hozta magával, hanem a tévedések korábban megkezdődött felismerése. Nem az ellenforradalmárok követelései! valósultak meg az 1957-tel kezdődött szakaszban, hanem a dolgozó nép igazi érdekeinek megfelelő politika. S tragikus az is, hogy jó szándékú törekvések nyithattak utat, teremthettek mozgásteret minden ízükben retrográd, szocializmusellenes szándékoknak. Az ellenforradalom nem a tömegek műve volt. A nagy tömegek az országban döbbenten háttérbe húzódtak; tették a dolgukat, például elvégezték az őszi munkákat, mert tudták, hogy a nemzetnek élni kell. Csak megerősíthetjük azt a mindig is félreérthetetlenül kinyilvánított meggyőződésünket, hogy a megmozdult emberek döntő többsége nem volt ellenforradalmár, őket nem szocializmusellenes szándék vezette, éppen ellenkezőleg: Magyarország szocialista jövője érdekében léptek fel. A hibák kijavítását, a politikai gyakorlat változását igénylő emberek cselekedeteinek mozgatórugója az a csalódottság, az az elkeseredés és keserűség volt, amit az évekig mélyülő válság megoldására tett többszöri kísérletek eredménytelensége és kudarca, elsikkadása vagy éppen elsikkasztása okozott. A társadalmi mozgásban résztvevőknek egy másik részét tartósan megtévesztették, félrevezették a revizionista csoport jelszavai. Ezeknek az embereknek a jó szándéka kétségtelen, azonban nem, vagy nehezen ismerték fel az árulást, és némelyek még november 4-e után is szemben álltak a forradalmi erőkkel. Magatartásukkal eszmei zavarokat és politikai károkat okoztak. Nem kevesen voltak, akiket az osztályellenség becsapott, kihasznált saját érdekében, s az ellenforradalom cselekvő részvevőjévé tett. Többségükben fiatalokról van szó. Ezeket a fiatalokat leginkább az zavarta meg, hogy a jelszavak zöme nem volt nyíltan ellenforradalmi, a nagy számban felhasznált szimbólumok pedig nemzeti érzületükre hatottak. A felkészült és tudatos ellenforradalmi erők, kiszolgálóikból, lumpenekből, a börtönökből kiszabadított háborús és népellenes bűncselekményekért elítéltekből, valamint nagyrészt köztörvényes bűnözőkből fegyveres terrorcsapatokat szerveztek. A fegyveres ellenforradalom „kemény magvát" ők alkották. Ezek — mint a Budapesti Pártbizottság október 30-án történt megtámadása idején is — leplezetlenül mutatták valódi arcukat; Münnich Ferenc szavait idézve: „állati módon gyilkolták népünk legjobbjait". Abban a helyzetben — alig egy évtizeddel a felszabadulás után — természetes, hogy a megdöntött uralkodó osztályok itthoni maradványai is alkalmasnak látták az időt a színre lépésre. Előbb burkoltan, majd egyre nyíltabban a szocializmus megdöntésére uszítottak. A nemzetközi imperializmus fegyverekkel, politikai ígéretekkel is támogatta őket. Ennek is része volt abban, hogy a fővárosban és vidéken is sok