Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1986

I. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYNAPTÁRA, 1986 - Magas szintű látogatások (Összesítés és csoportosítás az eseménynaptár adataiból)

Jugoszlávia 1986. március 25—27. között Dusán Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársaság El­nökségének elnöke hivatalos látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. Koreai Népi Demokratikus Köztársaság 1986. augusztus 24—25-én és szeptember 10-én Pak Szong Csol, a KMP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság alelnöke, Afri­kába utaztában és onnan hazatérőben útját megszakította Budapesten. Lengyelország 1986. június 8—10. között Zenon Körnender, a Lengyel Népköztársaság Államtaná­csának alelnöke, béketanácsi program keretében Budapesten tartózkodott. Malaysia 1986. október 29-én Sultan Raja Azlan Shah, a Malaysiái Államszövetség alkirálya magánlátogatáson Magyarországon tartózkodott. Német Demokratikus Köztársaság 1986. június 10—11-én a VSZ-tagországok Politikai Tanácskozó Testületének buda­pesti ülésén részt vett küldöttségnek tagja volt Egon Krenz, az NSZEP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökhelyettese, valamint Günter Mittag, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökhelyettese. Államfők különmegbízottai: Amerikai Egyesült Államok 1986. október 29—30-án Edward L. Rowny nagykövet, az Amerikai Egyesült Álla­mok elnökének különmegbízottjaként Magyarországon tartózkodott, a szovjet­amerikai csúcstalálkozóról adandó tájékoztatás céljából. Argentin Köztársaság 1986. február 2-án Dante Caputo külügyminiszter (külügyminiszteri hivatalos láto­gatásának idején) az Argentin Köztársaság elnökének Losonczi Pálhoz küldött le­velét átadta a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének.

Next

/
Thumbnails
Contents