Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1985

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGEINEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1985. december 4-i üléséről (Részlet)

hogy sikerrel teljesítsék pártjuk III. kongresszusának céljait, első ötéves tervük felada­tait. Támogatjuk a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságnak a délkelet-ázsiai térség békéjéért és biztonságáért, a jószomszédi kapcsolatok megteremtéséért kifejtett erőfe­szítéseit. Örömmel állapítjuk meg, hogy pártjaink, országaink és népeink barátsága és együtt­működése a marxizmus-leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján évről évre erősödik és jól szolgálja a szocializmus, a haladás és a béke ügyét. Nemzeti ünnepünk alkalmából további sikereket kívánunk Önöknek és a baráti laoszi népnek hazájuk felvirágoztatásáért folytatott áldozatos tevékenységükhöz. KÖZLEMÉNY A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK 1985. DECEMBER 4-i ÜLÉSÉRŐL 4 (Részlet) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1985. december 4-én ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta: — Kádár Jnos elvtársnak, a párt főtitkárának tájékoztatóját a Varsói Szerződés tag­államai pártvezetőinek prágai találkozójáról; I. A Központi Bizottság tájékoztatót hallgatott meg a Varsói Szerződés tagállamai pártvezetőinek 1985. november 21-i prágai találkozójáról, amelyen a részvevők in­formációt kaptak Mihail Sz. Gorbacsov elvtárstól, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárától a szovjet-amerikai genfi csúcstalálkozóról. A prágai találkozó eredményesen szolgálta a szocialista országok külpolitikájának öszehan­golását. A Központi Bizottság egyetért a genfi csúcstalálkozón a Mihail Sz. Gorbacsov elvtárs által képviselt szovjet állásponttal, amely teljes mértékben megfelel a Varsói Szerződés tagállamai egyeztetett külpolitikai törekvéseinek, s kifejezi a világ népei­nek békeakaratát. A nemzetközi helyzet további alakulása szempontjából nagy jelentősége van a csúcstalálkozó létrejöttének és annak, hogy a lényeges kérdésekben meglevő különb­ségek és véleményeltérések ellenére a két nagyhatalom vezetői közös nyilatkozatban kinyilvánították: atomháborút sohasem szabad kirobbantani, s abban nem lehet

Next

/
Thumbnails
Contents