Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1985
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGEINEK DOKUMENTUMAI - Október - A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének Nyilatkozata a nukleáris veszély elhárításáért, az európai és a világhelyzet kedvező fordulatáért
Az ülésen képviselt államok megismétlik felhívásukat, hogy kezdődjenek konkrét tárgyalások a hagyományos fegyverzetek akár globális, akár regionális korlátozásáról a tengereken és az óceánokon. A tanácskozás résztvevői ismételten megerősítik álláspontjukat, hogy újabb nemzetközi erőfeszítések szükségesek a külföldi katonai támaszpontok felszámolása és a külföldi i állomásozó fegyveres erők kivonása érdekében. Az ülésen részt vevő államok szükségesnek tartják a jelenleg működő sokoldalú fórumok — a genfi leszerelési értekezlet, a stockholmi konferencia, a bécsi tárgyalások — hatékonyságának fokozását, és a most folyó tárgyalások napirendjén nem szereplő — a fegyverzetkorlátozással és a leszereléssel kapcsolatos — kérdések konstruktív megvitatásának megkezdését. Más államokkal kötött egyezmény alapján, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének megtartásával készek bármely fegyverfajtát korlátozni, csökkenteni, kivonni és örökre megsemmisíteni. A Varsói Szerződés tagállamai mindig nagy figyelemmel tanulmányoztak minden, a fegyverzetek korlátozására és csökkentésére irányuló konstruktív kezdeményezést. A jövőben is így fognak cselekedni. Az ülésen képviselt szocialista államok síkraszállank azért, hog az Egyesült Nemzetek Szervezete, e tekintélyes fórum növelje hozzájárulását a fegyverkezési verseny megszüntetéséhez és a leszereléshez. Az ENSZ — amelyet az antifasiszta koalíció népei negyven évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megmentsék a mai és a jövő nemzedékeket a háború borzalmaitól, megőrizzék a békét és a biztonságot — egyetemes szervezetté vált. Teljes mértékben teljesítenie kell fő küldetését: legyen az a fórum, ahol a nemzetek összehangolhatják a háború elhárítása érdekében kifejtett tevékenységüket. Az ENSZ Alapokmányában foglalt nemes célok és elvek következetes tiszteletben tartása elengedhetetlen előfeltétele a béke megőrzésének. IV. A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége legfelső vezetői más nemzetközi kérdésekről folytatott véleménycseréjük során hangsúlyozták: az ülésen képviselt országok készek az aktív együttműködésre minden érdekelt országgal az Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában és a világ más térségeiben kialakult válsághelyzetek mielőbbi rendezése és új feszültséggócok keletkezésének megakadályozása céljából. A béke oszthatatlan, és a mai feszült nemzetközi helyzetben bármely helyi konfliktus azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nagy, sőt világméretű összeütközéssé terebélyesedhet. Határozottan véget kell vetni az imperializmus erőpolitikájának és a belügyekben való beavatkozásnak, az agressziós cselekedeteknek; az államok közötti