Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1985

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGEINEK DOKUMENTUMAI - Június - Lázár Györgynek, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének felszólalása Varsóban a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XL. ülésszakán (Részletek)

Az elmúlt években a világgazdaságban sem enyhültek, sőt inkább tovább halmo­zódtak a problémák, szaporodtak azok a protekcionista és diszkriminatív intézkedé­sek, amelyek hátráltatják a kölcsönös előnyökön alapuló keleti-nyugati gazdasági kapcsolatok fejlesztését. Ez az államok közötti egyenjogú kapcsolatok normáit sértő magatartás, amely — mint korábban mindig, most is célt téveszt — még inkább arra ösztönöz bennünket, hogy meggyorsítsuk a szocialista gazdasági integráció kibonta­kozását. Az MSZMP XIII. kongresszusának határozatát népünk egyetértéssel fogadta, méltó módon megemlékeztünk hazánk felszabadulásának 40. évfordulójáról. Az or­szággyűlési és tanácsi választások eredményei ismét meggyőző bizonyságát adták an­nak, hogy népünk egyetért marxista-leninista pártunk politikájával, nagyra becsüli a felszabadulás óta elért történelmi vívmányokat és támogatja a szocialista építés prog­ramját. A nagy erőfeszótések árán elért nemzeti jövedelemtöbbletet, amely az utóbbi 4 év alatt 8,5 százalékot tett ki, teljes egészében a külső egyensúly javítására kellett fordítanunk, emiatt nem tudtuk biztosítani a korábban elért életszínvonal megőrzé­sét, és csökkenteni kellett a beruházásokat is. A XIII. kongresszus célul tűzte ki, hogy jobb minőségű és hatékonyabb munkával, a szocialista országokkal folytatott együttműködés elmélyítésével teremtsük meg a gazdasági fejlődés élénkítésének téltételeit. Erre megvan a mód, ha a műszaki­tudományos haladás nyújtotta lehetőségeket kihasználva meggyorsítjuk a munka ter­melékenységének növelését, csökkentjük a fajlagos energia- és anyagráfordításokat, ha korszerűbb termékek előállításával növelni tudjuk a nemzetközi versenyképessé­get. De ez a feltétele annak is, hogy az adósság egyidejű csökkentésével többet for­díthassunk a hazai felhasználásra, a beruházások növelésére, az életkörülmények ja­vítására. Ma még korai lenne nyilatkozni tervünk várható teljesítéséről, az azonban bizo­nyos, hogy a kitűzött célok eléréséhez rendkívüli erőfeszítésekre van szükség. Min­denekelőtt azért, mert a szokatlanul kemény téli időjárás és főleg a kényszerű ener­giakorlátozás — amiben nem kis része volt az egyesített villamosenergia-rendszer zavarainak — komoly veszteségeket és kieséseket okozott a termelésben. Most azon dolgozunk, hogy minél jobban megközelítsük az éves terv előirányzatait. Nehézsé­geink ellenére eleget kívánunk tenni az 1985-re vállalat külkereskedelmi kötelezett­ségeinknek, és számítunk rá, hogy ezt teszik partnereink is. Tisztában vagyunk vele, hogy az elmúlt évben megtartott felső szintű gazdasági moszkvai értekezleten kidolgozott és elfogadott program hosszú távra szól. kibonta­koztatása időt, igényes, jól szervezett munkát, nem utolsósorban pedig rendszeres ellenőrzést kíván. Ebből a szempontból is üdvözöljük és fontosnak tartjuk azt a ta-

Next

/
Thumbnails
Contents