Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984
I. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYNAPTÁRA
Andreas Meyer-Landrut NSZK-külügyminisztériumi államtitkár (Kohl kancellár kíséretében Budapesten tartózkodása során) külügyminisztérium-közi konzultációt folytatott. 23- 26. Kosztisz Vaicosz görög nemzetgazdasági társminiszter tárgyalásokat folytatott Budapesten. 24- 25. Alfonso de Rosenzweig— Diaz, a mexikói külügyminiszter első helyettese konzultációt folytatott Budapesten a Külügyminisztériumban. 24- 28. Jesus Montane, Kuba Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára látogatást tett Magyarországon. Fogadta őt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. 23-29. Csen Mu-hua asszony kínai külkereskedelmi miniszter tárgyalásokat folytatott Budapesten. (Egyezmény- és jegyzőkönyv-aláírás) 25- 26. Dániel Ortega, a nicaraguai Sandinista Nemzeti Fel szabad ítási Front (FSLN) Országos Vezetőségének tagja, a Nemzeti Újjáépítés Kormánya Kormányzó Tanácsának koordinátora vezetésével párt- és kormányküldöttség látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. Dániel Ortegát fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. (Az MSZMP Központi Bizottsága a június 26-i ülésén méltatta a látogatást.) 26. Az MSZMP Központi Bizottsága ülésének napirendje keretében dr. Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkára tájékoztatást adott az időszerű nemzetközi kérdésekről ; Havasi Ferenc, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára jelentést tett a KGST június 12—14-én Moszkvában lezajlott felső szintű XXXVIII. (rendkívüli) ülésszakáról. (Az ülésről kiadott közlemény I. része nemzetközi kérdésekkel foglalkozik, a II. rész 1. pontja állást foglal a KGST-tanácskozással kapcsolatban.)