Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának (berlini) üléséről
nagy hatótávolságú rakéták és hadászati bombázók gyártásának az NSZK-ra vonatkozó tilalmát. Az ülésen képviselt államok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az imperialista körök előtérbe helyezik az erőre és diktátumokra épülő politikájukat, példátlan méretekben fokozzák a fegyverkezési versenyt, kivált nukleáris vonatkozásban, növelik a nukleáris katasztrófa veszélyét, új, mind pusztítóbb nukleáris fegyverfajtákat gyártanak és halmoznak fel. E körök ragaszkodnak a nukleáris háború lehetőségével számoló veszélyes katonai doktrínákhoz, a hagyományos fegyverzet olyan új rendszereit fejlesztik ki, amelyek hatásukban megközelítik a tömegpusztító fegyverek rombolóerejét, ugrásszerűen növelik a katonai kiadásokat. Az Egyesült Államok és néhány szövetségese maga sem titkolja, hogy tevékenysége a katonai fölény megszerzésére irányul. A helyzet kiéleződése növekvő aggodalommal tölti el Európa és más földrészek népeit, mindazokat, akik aktívan fellépnek a nukleáris háború veszélyével szemben, tevékenyen cselekednek annak érdekében, hogy véget érjen a fegyverkezési verseny és javuljon a nemzetközi légkör. Meggyőzően bizonyítja ezt az Európában és a világ más térségeiben kibontakozott háborúellenes tömegmozgalom. Az ülésen képviselt államok síkraszállnak azért, hogy az államok kapcsolataiban szigorúan betartsák a függetlenség és a nemzeti szuverenitás, a határok sérthetetlensége és a területi integritás, a belügyekbe való be nem avatkozás, az erő alkalmazásáról és az erővel való fenyegetésről való lemondás, az államok minden vitás kérdése tárgyalások útján történő békés rendezésének elveit és a nemzetközi kapcsolatok más alapelveit. 2. A Varsói Szerződés tagállamai korunk alapvető kérdésének tartják a fegyverkezési verseny megállítását és az áttérést a leszerelésre, elsősorban a nukleáris leszerelésre. Úgy vélik, hogy amíg nem késő, mindent meg kell tenni a katonai szembenállás szintjének csökkentéséért és azért, hogy a nemzetközi kapcsolatokban visszatérjenek az enyhüléshez és az államok egyenjogú, kölcsönösen előnyös együttműködéséhez. Adott a lehetőség a helyzet jobbra fordulására. Ehhez a realizmuson és az érdemi együttműködésen alapuló politikára kell áttérni az európai és más földrészek népei előtt álló feladatok megoldásában. Ennek érdekében szükség van a különböző társadalmi berendezkedésű államok párbeszédére, érdemi és egyenjogú tárgyalásaira, amelyeknek során a felek átérzik a rájuk háruló nagy felelősséget, és pozitív eredményekre törekszenek. A Varsói Szerződés tagállamai nemcsak készek az ilyen tárgyalásokra, hanem szorgalmazzák is azokat, valamint az egyenlőség és egyenlő biztonság elvén alapuló megállapodások elérését. Továbbra is érvényesek a fegyverkezési verseny megállapításával és a háború megelőzésével kapcsolatos javaslataik. A Varsói Szerződés tagállamai ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem törekednek katonai fölény megszerzésére, de azt sem engedik meg, hogy velük szemben katonai fölényre tegyenek szert. Fellépnek az erőegyensúly legalacsonyabb szinten történő biztosításáért.