Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának üdvözlő távirata az Albán Szocialista Népköztársaság nemzeti ünnepén

alkalmából. Dolgozó népünk tisztelettel emlékszik Jugoszlávia népeinek a második vi­lágháború idején a fasiszta elnyomás elleni áldozatos harcára. Szívből kívánjuk a szomszédos baráti Jugoszlávia népeinek, hogy a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége XII. kongresszusa által kijelölt úton haladva érjenek el további si­kereket szocialista vívmányaik megőrzésében és továbbfejlesztésében, az egységes szo­cialista Jugoszlávia erősítésében, a nemzetközi biztonság és együttműködés erősítésében. Megelégedésünkre szolgál, hogy a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság jószomszédi viszonya és széles körű együttműködése az élet minden területén dinamikusan fejlődik. Meggyőződésünk, hogy barátságunk elmélyí­tése, szilárd alapokon nyugvó kapcsolatainak továbbfejlesztése kifejezi népeink óhaját és érdekeit, jól szolgálja a szocializmus, a társadalmi haladás és a béke ügyét. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSÁNAK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA AZ ALBÁN SZOCIALISTA NÉPKÖZTÁRSASÁG 29 NEMZETI ÜNNEPÉN A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alábbi táviratot küldte az Albán Szocia­lista Népköztársaság Népi Gyűlése Elnökségének, Albánia felszabadulásának 40. év­fordulója alkalmából: Albánia felszabadulásának és a népi forradalom győzelmének 40. évfordulóján üd­vözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek. A magyar nép tisztelettel emlékezik az albán népnek a fasizmus ellen vívott áldozatos harcára, és nagyra értékeli a hazája építésére, a népgazdaság fejlesztésére, a kultúra fel­virágoztatására irányuló négy évtizedes erőfeszítéseit. A Magyar Népköztársaság továbbra is arra törekszik, hogy minden területen fejlőd­jenek országaink kapcsolatai a szocializmus, a béke és népeink érdekeinek szolgá­latában. A magyar dolgozó nép nevében sikereket és eredményeket kívánunk a szocializmus építésén munkálkodó albán népnek.

Next

/
Thumbnails
Contents