Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Közös közlemény a Losonczi Pál, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Magya Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke által vezetett párt- és állami küldöttségnek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról

A délkelet-ázsiai helyzetről szólva: támogatjuk az indokínai szocialista országok kö­vetkezetes politikáját, amely a délkelet-ázsiai térség békéjének, biztonságának és sta­bilitásának megteremtésére irányul. Véleményünk szerint a vitás kérdéseket a külső erők beavatkozása nélkül, maguknak az érintett országoknak, a kialakult realitások és egymás érdekeinekkölcsönös tiszteletben tartásával kell tárgyalások útján rendezni.E szándékot fejezik ki az indokínai szocialista országoknak az ASEAN-tagállamokkal való érdemi párbeszédei, a jószomszédi kapcsolatok kialakítására tett javaslatai és konkrét lépései. A Magyar Népköztársaság nagyra értékeli a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság aktív külpolitikáját, baráti együttműködését a Vietnami Szocialista Köztársasággal és a Kambodzsai Népköztársasággal, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal és a világ más haladó erőivel. ... Pártjaink, országaink együttműködésénak alapjait Kaysone Phomvihane elvtárs 1976. évi magyarországi látogatása során fektettük le. Kapcsolataink azóta folyamato­san bővülnek, együttműködésünk erősödött. A magunk részéről arra törekszünk, hogy lehetőségeinkhez mérten a jövőben is részt vállaljunk a laoszi nép országépítő munkájá­nak segítésében, megteremtsük a hosszú távú, kölcsönösen előnyös, közös céljaink elé­rését szolgáló gazdasági kapcsolatok feltételeit. KÖZÖS KÖZLEMÉNY A LOSONCZI PÁL, AZ MSZMP KB POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK TAGJA, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSÁNAK ELNÖKE ÁLTAL VEZETETT PÁRT- ÉS ÁLLAMI KÜLDÖTTSÉGNEK A LAOSZI NÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN TETT 29 HIVATALOS, BARÁTI LÁTOGATÁSÁRÓL. A Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának, valamint Szufanuvongnak, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottsága tagjának, a Laoszi Népi Demok­ratikus Köztársaság elnökének meghívására 1984. november 26—29. között Losonczi Pál, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke párt- és állami küldöttség élén hivatalos, baráti látogatást tett a Lao­szi Népi Demokratikus Köztársaságban. A magyar küldöttség a fővárosban és környékén történelmi nevezetességeket, vala­mint mezőgazdasági szövetkezeteket látogatott meg, ismerkedett a laoszi népnek a gaz­daság és a társadalom átalakításában és építésében végzett munkája eredményeivel. Losonczi Pált szívélyes légkörű találkozón fogadta Kaysone Phomihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents