Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1984
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának beszéde a BHG híradástechnikai vállalatnál rendezett gyűlésen (Részlet)
KÁDÁR JÁNOSNAK, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELSŐ TITKÁRÁNAK BESZÉDE A BHG HÍRADÁSTECHNIKAI VÁLLALATNÁL RENDEZETT GYŰLÉSEN. 16 (Részletek) .. .Történelmi évfordulót ünnepel most a főváros és az ország népe. Megemlékezünk a 39 évvel ezelőtti felszabadulásunkról, arról, hogy a diadalmasan előretörő Szovjet Hadsereg hősi harcokban, nagy áldozatokkal felszabadította a magyar népet a hitleri fasiszta megszállás alól. Ezzel népünk, az ország visszanyerte szuverenitását, és saját kezébe vehette sorsának alakítását. Erről a történelmi percről a mi népünk soha nem feledkezik meg, tisztelettel és hálával gondol a szovjetunió népére, annak vezető pártjára, hadseregére, katonáira. Emlékezetünkben tartjuk azt is, hogy a szovjet hadsereg oldalán a felszabadító harcokban részt vettek a román, a bolgár, a jugoszláv hadsereg egységei és az antifasiszta koalíció más nemzetiségű katonái is. Az előttem szóló elvtársnő azt mondta, hogy a történelemkönyvekből jól ismeri a Budapest és az ország felszabadításáért folytatott haracot. Én egyike vagyok azoknak a fővárosi lakosoknak, akiket a Szovjet Hadsereg felszabadított. Nekem ez kétszeresen is öröm volt, hiszen mint állampolgár s mint illegalitásban harcoló kommunista is örülhettem annak, hogy felvirradt a szabadság napja. A történelmi sorsforduló eredményeként új hatalom született Magyarországon: munkáshatalom, népi hatalom. Megkezdődött az új, szocialista társadalmi rend megalapozása és kiépítése. Az új és szilárd alapokra támaszkodva óriási munka ment végbe az országban, a romokban heverő főváros és az ország újjászületett, s azóta is épül, fejlődik, szépül. Új élet kezdődött nálunk. S mivel mindennek a munka a forrása, először arról kell megemlékeznünk, hogy megszületett és nagyot fejlődött Magyarországon a szocialista ipar és mezőgazdaság, amely ma sokszorosát termeli annak, mint valaha. Az építőmunka során a magyar nép élvezte a szovjet állam segítségét, a szovjet nép barátságát csakúgy, mint a szocialista útra lépett többi nép barátságát és támogatását is. A gyümölcsöző együttműködésre az Önök üzeme is jó példa. Az itt folyó munka is bizonyítja, hogyan tudunk mi, szocialista országok együttműködni és ezen a téren is nagy eredményeket elérni. Az eredményekről szólva meg kell említenem egy másik alapvető változást is: azt, hogy a mi népünk most összehasonlíthatatlanul másképp él, mint a régi rendszerben. Nem csupán jobban, hanem egyenes gerinccel, szabad emberként élhet nálunk minden dolgozó. Legnagyobb vívmányunk népünkpolitikai fejlődése, szocialista gondolkodásmódjának kialakulása, minden alkotni, cselekedni kész ember, minden tisztességes dolgozó — legyen az párttag vagy párton kívüli — összefogása. Valamennyi eredményünket ennek köszönhetjük. Dicsekvés nélkül szólhatunk arról is,hogy ma a magyar népnek becsülete van az egész világon. Élvezzük barátaink megbecsülését, tudjuk, hogy mások is rokonszenv-