Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Közlemény a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglalkozó titkárainak moszkvai tanácskozásáról
Meggyőződésünk, hogy a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján folyó sokoldalú együttműködésünk egyaránt szolgálja népeink és a szocialista közösség érdekeit, hozzájárul a szocializmus és a társadalmi haladás erőinek gyarapodásához, a béke és a biztonság ügyének előmozdításához. Nemzeti ünnepükön újabb sikereket kívánunk önöknek, az egész koreai népnek a szocializmus építésében, hazájuk felvirágoztatásában. KÖZLEMÉNY A SZOCIALISTA ORSZÁGOK KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSPÁRTJAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGAI NEMZETKÖZI ÉS IDEOLÓGIAI KÉRDÉSEKKEL FOGLALKOZÓ 20 TITKÁRAINAK MOSZKVAI TANÁCSKOZÁSÁRÓL 1983. szeptember 20-án Moszkvában került sor a szocialista országok kommunista és munkáspártjai központi bizottságai nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozására. A tanácskozáson részt vettek: a Bolgár Kommunista Párt részéről Milko Balev, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Dimitr Sztanisev, a BKP Központi Bizottságának titkára és Sztojan Mihajlov, a BKP Központi Bizottságának titkára; Csehszlovákia Kommunista Pártja részéről Vasil Bilak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Jan Fojtik, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára; Kuba Kommunista Pártja részéről Antonio Perez Herrero, Kuba Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB Titkárságának tagja; a Laoszi Népi Forradalmi Párt részéről Saman Vignaketh, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának titkára; a Lengyel Egyesült Munkáspárt részéről Józef Czyrek, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Jan Glówczyk, a Lemp KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottságának titkára, Marian Orzechowski, a LEMP Központi Bizottságának titkára; a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára; a Mongol Népi Forradalmi Párt részéről Damdingin Gombodzsav, az MNFP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Gelegin Adja, a Központi Bizottság titkára; a Német Szocialista Egységpárt részéről Kurt Hager, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Hermann Axen, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Joachim Herrmann, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára;