Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a XII. kongresszus óta végzett munkáról és a párt feladatairól (1983. április 12-13.) (Részletek)

a szocialista közösség országaival szemben. Ennek következtében fokozódott a fegy­verkezési verseny, ami nagy terheket ró a világ népeire, és növeli a termonukleáris katasztrófa veszélyét. A régebbi válsággócok mellett újabbak is keletkeztek. A hi­degháborús lépések, az egyes szocialista országok ellen irányuló politikai és gazda­sági intézkedések súlyos károkat okoztak az enyhülés ügyének, lefékezték a nem­zetközi gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi kapcsolatok fejlődését. Kiéleződött a két világrendszer közöttiideológiai harc. A jelenlegi nemzetközi helyzetben alapvető kötelességünk, hogy gondoskodjunk népünk biztonságáról. Szövetségeseinkkel egyeztetve, minden lehetőséget felhasz­nálva, aktív nemzetközi tevékenységet kell folytatnunk, s ezáltal elősegítenünk a béke és a társadalmi haladás erőinek gyarapodását, a szocialista építés külső feltéte­leinek, a nemzetközi helyzetnek kedvező módosulását. Ehhez elsősorban a hazai szocialista építőmunka eredményes elvégzésével tudunk hozzájárulni. A Központi Bizottság különösen időszerűnek és fontosnak tartja, hogy a Varsói Szerződés tagállamai összehangoltan lépjenek fel a béke megvédése érdekében. Meg­győződése, hogy az egyenlő és kölcsönös biztonság elérhető és megszilárdítható a fegyverzetek alacsonyabb szintjén. Népünk számára különösen fontos, de a nemzet­közi helyzet alakulásának is döntő tényezője Európa békéje és biztonsága. Fontos nemzeti érdekünk, hogy ne kerüljön sor az amerikai közép-hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítésére, s földrészünk megszabaduljon a nukleáris fegyverek minden fajtájától. A Magyar Népköztársaság, mint a Varsói Szerződés Szervezeté­nek tagja, külpolitikájával támogatja a Politikai Tanácskozó Testület januári prágai ülésének nagy jelentőségű kezdeményezéseit, amelyek figyelembe veszik más álla­mokjogos biztonsági érdekeit is. A Központi Bizottság szilárd meggyőződése, hogy a nemzetközi feszültség élező­dése ellenére az emberiséget fenyegető legfőbb veszélyeket el lehet hárítani, a világ­háború nem elkerülhetetlen. A béke fenntartásának a jövőben is legfontosabb té­nyezője a szocialista világ ereje, a két világrendszer országai között kialakult straté­giai-katonai erőegyensúly. A szélsőséges imperialista körök törekvéseivel szemben világszerte nő az ellenállása, széles társadalmi rétegeket ölel fel a békemozgalom. A tőkésországok felelősen gondolkodó politikai, gazdasági, tudományos, kulturális tényezői is, felismerve korunk realitásait, és számot vetve saját országuk érdekeivel, fellépnek a feszültség növelésével szemben, s igyekeznek fenntartani és fejleszteni a kölcsönösen előnyös kapcsolatokat a szocialista országokkal. A proletár internacionalizmus elve alapján tovább erősítjük barátságunkat és együttműködésünket a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak tagállamaival, a szocialista országokkal. Aktívan részt veszünk a két- és több oldalú együttműködésnek az új követelményekhez igazodó fejlesztésében. A ma­gyar-szovjet barátság népünk békéjének, hazánk függetlenségének és biztonságának, szocialista építőmunkánk sikerének fő nemzetközi támasza. Erősítése elsőrendű

Next

/
Thumbnails
Contents