Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának üléséről
vagy abszolút összegben csökkentik azokat. Az ülés részvevői síkraszálltak a megfelelő megállapodás elérése mellett. Ismételten kifejezték meggyőződésüket, hogy e kérdés megoldása hatékonyan hozzájárulna a fegyverkezési verseny megszűntetéséhez és a leszerelésre való áttéréshez. Ugyanakkor az így felszabaduló eszközöket a társadalmi-gazdasági fejlődés szükségleteire lehetne fordítani, a többi között a fejlődő országokban is. Az ülés részvevői hangsúlyozták: az éleződő nemzetközi feszültség körülményei között különösen fontos, hogy a NATO-tagállamok pozitívan fogadják felhívásukat, s haladéktalanul kezdődjenek tárgyalások arról, hogy nem növelik, illetve hogy csökkentik a katonai kiadásokat. 5. A bécsi tárgyalásokkal kapcsolatban az ülés részvevői megerősítették államaik álláspontját, hogy érdemi intézkedések szükségesek a haderők és a fegyverzetek csökkentésére Közép-Európában. A prágai politikai nyilatkozatban megjelölt feladatnak megfelelően megerősítették készségüket az erre irányuló megegyezés mielőbbi elérésére. Emlékeztettek országaik javaslataira, amelyek a haderők és a fegyverzetek jelentős csökkentésére irányulnak ebben a térségben, köztük a tárgyalásokon részt vevő szocialista államok új megközelítésen alapuló, 1983. február 17-i javaslatára. Eszerint az a körülmény, hogy nincs egyetértés a Varsói Szerződés tagállamai és a NATO közép-európai haderőinek létszámát illetően, nem kell hogy akadályozza az ilyen csökkentésről szóló megegyezés létrejöttét. Kifejezték reményüket, hogy erőfeszítéseik utat nyitnak a kontinensen kialakult feszültség tényleges csökkentéséhez. A tárgyalásokat, minden részvevőjének aktív együttműködése esetén, a legrövidebb időn belül sikerre lehet vinni. 6. Az ülés részvevői megállapították, hogy a prágai politikai nyilatkozatban Európa vegyi fegyverektől való mentesítésére előterjesztett kezdeményezés sok európai országban érdeklődést és visszhangot keltett. Államaik továbbra is úgy vélik, hogy a vegyi háború elhárításának radikális megoldása a vegyi fegyverek világméretű betiltása és megsemmisítése lenne, amiről a genfi leszerelési bizottságban tárgyalnak. Ezzel egyidejűleg hasznos lenne olyan lépéseket tenni, amelyek az európai kontinensen is ugyanehhez a célhoz vezetnek. Az ülésen képviselt államok készek más érdekelt államokkal érdemi kapcsolatokra lépni, hogy közösen vizsgálják meg Európa vegyi fegyverektől való mentesítésének gyakorlati problémáit, áttekintsenek egyebek közt olyan kérdéseket, mint a megfelelő intézkedések mértéke és sorrendje, a kötelezettségek tartalma és megtartásuk ellenőrzése. 7. Az ülés részvevői úgy vélik, hogy az Európát fenyegető nukleáris veszély elhárításának jelentős tényezője lenne atomfegyvermentes övezetek létrehozása a földrész különböző részein, a többi között Észak-Európában és a Balkánon. Ebbe az irányba mutat az a javaslat is, hogy hozzanak létre harctéri nukleáris fegyverektől mentes övezetet Európa azon részében, ahol különösen nagy a fegyveres erők és a fegyverzetek koncentrációja. Az ülés részvevői megállapították, hogy az európai