Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közös közlemény Isidoro Malmierca Peoli-nak, a Kubai Köztársaság külügyminiszterének magyarországi hivatalos, baráti látogatásáról

Határozott támogatásukról biztosították Grenada népét abban a harcában, ame­lyet a forradalmi vívmányai megsemmisítésére törő külső erőkkel szemben folytat. Támogatják Salvador népe hősi harcát és visszautasították azokat a manővereket, amelyek a salvadori nép, valamint Közép-Amerika más népei megfélemlítésére irá­nyulnak. Kiálltak a válság valamennyi érintett fél — a demokratikus forradalmi frontot és a Farabundo Marti Felszabadítási Frontot is beleértve — részvételével történő tárgyalásos megoldása mellett. Ugyancsak támogatásukról biztosították a guatemalai nép nemzeti felszabadító harcát a diktatúra ellen. Elutasították az imperializmus és neokolonializmus jelenlétét a latin-amerikai kontinensen. Ismételten támogatásukat fejezték ki a térség népei felszabadító har­cának igazságos ügye iránt, és követelték az ENSZ vonatkozó határozatának végre­hajtását. A miniszterek üdvözölték az el nem kötelezett országok VII. new-delhi csúcs­konferenciájának pozitív eredményeit, és egyetértettek abban, hogy Kuba eredmé­nyesen töltötte be elnöki funkcióját a mozgalom élén. Nagyra értékelték, hogy a mozgalomnak, amely szembeszáll a külföldi uralom és elnyomás minden formájával, sikerült erősítenie egységét, antiimperialista és gyarmatosítás-, fajüldözés-, cioniz­musellenes jellegét. A VII. csúcskonferencia megerősítette a mozgalom eltökéltsé­gét, hogy folytatja erőfeszítéseit a béke megőrzéséért, a fegyverkezési hajsza — kü­lönösen a nukleáris fegyverkezés — megfékezéséért, és hozzájárul a gyarmatosító és újgyarmatosító kizsákmányolás következményeit szenvedő országok gazdasági fej­lődéséhez, valamint az új gazdasági világrend létrehozásához. Ebben a vonatkozás­ban a két külügyminiszter nagyra értékelte az New-Delhiben megtartott VII. csúcs­konferencia üzenetében foglaltakat. Aláhúzták, hogy az elmaradott országok súlyos gazdasági problémáinak fő oka az imperializmus neokolonialista politikája. A felek áttekintették az Izraelnek Libanon ellen elkövetett agressziója és az imperializmus támogatásával Nyugat-Bejrutban elkövetett bűntette nyomán kiala­kult közel-keleti helyzetet. Megerősítették, hogy maradéktalanul támogatják az Egyesült Nemzetek Szervezetének legutóbbi határozatait, amelyek értelmében a válságot nem lehet megoldani a PFSZ, a palesztin nép egyetlen törvényes képviselő­jének teljes jogú részvétele nélkül. Támogatják a palesztin nép jogát az önájló állam alapítására. A külügyminiszterek támogatásukról biztosították Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa szoros együttműködését, a délkelet-ázsiai térség békéjének előmozdítására irányuló erőfeszítéseit, az indokínai országok ez év februári csúcskonferenciáján elfogadott nyilatkozatokat. A tárgyaló felek aggodalmukat fejezték ki az Afrika déli részén kialakult helyzet miatt. Hangsúlyozták, hogy amíg létezik a fajüldöző dél-afrikai rendszer és törvény­ellenesen fennhatósága alatt tartja Namíbiát, addig a kontinens déli részén élő népek számára nincs béke és haladás. Szolidaritásukat fejezték ki a namíbiai nép igazságos

Next

/
Thumbnails
Contents