Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1983

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Közös közlemény Stefan Olszowskinak, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszterének magyarországi hivatalos, baráti látogatásáról

Első barátsági szerződésünk aláírásának 35. évfordulóján további kiemelkedő sikereket kívánunk önöknek, az egész szovjet népnek, hazájuk felvirágoztatásában, a kommunizmus építésében, az emberiséget fenyegető háborús veszély elhárításá­ban. KÖZÖS KÖZLEMÉNY STEFAN OLSZOWSKINAK, A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG KÜLÜGYMINISZTERÉNEK 23 MAGYARORSZÁGI HIVATALOS, BARÁTI LÁTOGATÁSÁRÓL Púja Frigyes külügyminiszter meghívására Stefan Olszowski, a Lengyel Népköz­társaság külügyminisztere február 21. és 23. között hivatalos, baráti látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A lengyel külügyminisztert fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A találkozók szívélyes, elvtársi légkörben zajlottak le. A külügyminiszterek a tárgyalásokon tájékoztatták egymást országuk belső hely­zetéről, áttekintették a két ország együttműködésének alakulását és véleményt cse­réltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság kapcsolatai minden területen eredményesen fejlődnek az 1948. jú­nius 18-án aláírt és 1968. május 16-án megújított Barátsági Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződéssel összhangban, a hagyományos testvéri barát­ság szellemében, a marxizmus-leninizmus, a szocialista internacionalizmus elvei alap­ján. Az együttműködés irányainak kijelölésében meghatározó szerepet töltöttek be azok a tárgyalások, amelyeket Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, illetve Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Nép­köztársaság Minisztertanácsának elnöke folytatott 1982. április 21-én Budapesten. Ezek eredményeként a két ország politikai, gazdasági, műszaki-tudományos és kul­turális kapcsolatai jelentősen megélénkültek, és több területen értékes gyakorlati eredményekhez vezettek. A külügyminiszterek megtárgyalták a kétoldalú együttműködés további elmélyí­tésének időszerű feladatait. Egyetértettek abban, hogy a kölcsönös érdekek és az együttműködés kedvező tapasztalataink figyelembevételével minden területen lehe­tőség van a kétoldalú kapcsolatok bővítésére. A külügyminiszterek a tárgyalásokon kifejezték országaik határozott szándékát, hogy készek aktívan hozzájárulni a szocialista országok egységének és összeforrott­ságának erősítéséhez, a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében folyó, összehangolt tevékenység elmélyítéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents