Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1982. június 23-i üléséről (Részletek)
A magyar népgazdaság fejlődésében alapvető általános követelmény a termékek megfelelő minőségének biztosítása. Ez egyaránt vonatkozik a hazai és a nemzetközi piacra szánt termékekre. Ennek megfelelően gazdaságpolitikánk az eddiginél is fokozottabban mozdítsa elő a magyar termékek nemzetközi versenyképességének javítását. Szükséges, hogy a külkereskedelmi forgalom fejlődésének üteme a gazdaság növekedését, az export pedig az import emelkedését hosszú távon is meghaladja. 3. Hazánk aktív tagja a szocialista országok gazdasági közösségének, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának. Nemzetközi gazdasági stratégiánkban továbbra is az a meghatározó, hogy alapvető nemzeti érdekünk a gazdasági együttműködés elmélyítése a KGST-országokkal. A minőségi tényezőkön alapuló gazdasági fejlődés kibontakozásának, a jelenlegi világgazdasági helyzetből adódó feladatok teljesítésének döntő feltétele - a belső erőfeszítések mellett - a szocialista gazdasági integráció magasabb szintre emelése, hatékonyabbá tétele. A Központi Bizottság megállapította, hogy a jelenlegi bonyolult nemzetközi gazdasági feltételek között a KGST-n belüli együttműködés stabilizáló szerepet tölt be országaink gazdasági fejlődésében. Üdvözöljük a XXXVI. ülésszaknak az együttműködés fejlesztését elősegítő állásfoglalásait, amelyek az energia- és nyersanyagellátás távlati megoldását a feldolgozó-ipari együttműködés, elsősorban a szakosodás és a kooperáció fejlesztését, a jobb együttműködést az élelmiszertermelésben, a tudományos munka nagyobb koncentrálását és összehangolását szolgálják. A tagállamokkal együtt dolgozunk a gazdaságpolitika összehangolásán, a gazdasági együttműködés formáinak és módszereinek tökéletesítésén. Szorgalmazzuk a rendszeres információ- és tapasztalatcserét, a termelő vállalatok, a kutató- és fejlesztőintézetek közötti közvetlen kapcsolatok bővítését, valamint a szállítás fegyelem erősítését szolgáló új szabályzások kidolgozását és bevezetését. A Szovjetunió a legfontosabb gazdasági partnerünk, s ezért a kétoldalú kapcsolatok keretében a jövőben is kiemelt figyelmet fordítunk a magyar—szovjet gazdasági együttműködés fejlesztésére. A többi európai szocialista országgal - építve gazdasági kapcsolataink hagyományaira és eredményeire — mindenekelőtt a kölcsönösen előnyös gyártásszakosítás és termelési kooperáció útján bővítjük együttműködésünket. Az Európán kívüli szocialista országokkal folytatott együttműködésünkben is arra törekszünk, hogy gazdasági kapcsolataink minden lehetséges területen bővüljenek. 4. A népek közös érdeke a gazdasági kapcsolatok fejlesztése a különböző társadalmi rendszerű országok között. Károsnak tartjuk és elítéljük a normális nemzetközi gazdasági együttműködést bénító diszkriminációs lépéseket és törekvéseket. A Magyar Népköztársaság a tőkésországokkal a kölcsönös előnyök alapján fejleszti gazdasági kapcsolatait. Támogatjuk a kereskedelmi forgalom bővítését és a kooperációit, a harmadik piacokon való együttműködést, a vegyes vállalatok létesítését is.