Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Gáspár Sándornak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának, a Szakszervezeti Világszövetség elnökének beszéde Havannában, a X. szakszervezeti világkongresszuson

Pártunk a leghatározottabban elítéli az agresszív NATO-köröknek a kialakult nemzetközi erőegyensúly felborítására irányuló kalandor próbálkozásait. Elutasít­juk az emberi jogok ürügyén álszent módon indított szovjetellenes és kommunista­ellenes kampányt. A helsinki Záróokmánnyal ellentétesnek tekintjük azt a politikai és gazdasági nyomást és szankciópolitikát, amellyel a Szovjetuniót és a többi szocia­lista országot belső rendszerük - úgymond — „liberalizálására" akarják rábírni. Mi másnak lehet ezt tekinteni, mint a szocialista országok belügyeibe való nyílt beavat­kozásnak? Nyilvánvaló igazság, hogy a szocialista országok - bár még sok a tennivalójuk ezen a téren - rendszerük jellegénél fogva összehasonlíthatatlanul magasabbrendű demokráciát valósítottak meg már eddig is, mint bármely tőkésállam. Számunkra, magyar kommunisták számára, a szocializmus két fő ismérve, követel­ménye: egyrészt az élet- és munkakörülmények folyamatos javítása, másrészt a szocialista demokrácia következetes fejlesztése. A demokrácia, az emberi jogok gya­korlása már régen nemcsak papíron, hanem a valóságban, az élet minden területén szocialista hazánk élő és erősödő valóságához tartozik. A történelmi fejlődés nem ismer sablonokat. A szocializmus — az alapvető közös jegyek mellett - sokarcú, állandóan változó valóság, amelyben a szükségszerűen jelentkező ellentmondások és azoknak átmeneti vagy elhúzódó megoldatlansága időről időre bonyolult, adott esetben nehéz helyzetet teremt. Ezt a marxizmus-le­ninizmus szellemében gondolkozó és cselekvő kommunista pártok a társadalmi fej­lődés velejárójának tekintik. A szocializmus világrendszere még fiatal. A tőkés társa­dalomnak évszázadokra volt szüksége ahhoz, hogy megszilárduljon. Meggyőződé­sünk, hogy a szocializmusnak nem lesz szüksége ily hosszú időre. Bízunk abban, hogy egymás tapasztalataiból tanulva, a szocializmus gyorsabb fejlődésével számol­hatunk az elkövetkezendő időszakban. Hiszünk a szocializmus életerejében, térhó­dításában, mert Önökkel együtt azt valljuk, hogy az emberiség biztonságosabb és jobb jövőjét a szocializmus hozza meg. GÁSPÁR SÁNDORNAK, AZ MSZMP KB POLITIKAI BIZOTTSÁGA TAGJÁNAK, A SZOT FŐTITKÁRÁNAK, A SZAKSZERVEZETI VILÁGSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK BESZÉDE HAVANNÁBAN, A X. SZAKSZERVEZETI 12 VILÁGKONGRESSZUSON. Tisztelt Kongresszus! A világ szakszervezetei rendkívül bonyolult körülmények között dolgoznak. Ezt kifejezik a kongresszus elé terjesztett okmányok és az előadói beszéd - amelyekkel

Next

/
Thumbnails
Contents