Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Gáspár Sándornak, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának, a Szakszervezeti Világszövetség elnökének nyilatkozata a Magyar Televízióban a szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről (Részletek)

A nyugati partnereinkkel folytatott, beszélgetéseinkben nemegyszer szóvá tettük, együttesen is beszélgettünk róla, hogy nem véletlenül követelik elemi erővel a beleszólási jogot. A dolgozó ember ma már a világ minden táján tényező akar lenni. Ez a beleszólás — amit Svédországban, Dániában, Angliában, az NSZK-ban más-más módon kezdtek el — a növekvő igényt mutatja, s ennek kielégítése nem tegnapi, hanem holnapi, holnaputáni feladat. A szakszervezeti mozgalom Nyugat-Európában is szeretne a hatalom részese lenni; még pontosabban: a tőkésországok dolgozói is szeretnék, ha a szakszervezeti mozgalom a hatalom részese lenne és ne csak kívülről támasszon igényeket, hanem a folyamatos alakításában is cselekvően részt tudjon venni; azaz ne csak a konkrét napi igények kielégítéséért harcoljon, mert ez a régi módszerekkel ma már nem megy. Ez a növekvő igény a szocialista országok mozgalmában is jelentkezik. Egyet világosan látni kell: a szocialista országok szakszervezeti mozgalma nagyon sokat tett és történelmi érdemeket szerzett az elmúlt harminc év alatt — ez mindenekelőtt a szovjet szakszervezetekre érvényes. A hatalom kivívásáért és megszilárdításáért vívott harcban a többi szocialista ország szakszervezeti mozgalma is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ma a feladatok már sokkal bonyolultabbak és árnyaltabbak, mint amikor a hatalomért folyt a harc. Ezt a lengyelországi események is mutatják. Most már több történelmi tapasztalattal rendelkezünk, világosan tudjuk és látjuk, hogy ha a szocialista országok szakszervezeti mozgalma nem rendelkezik megfelelő jogkörrel, nincs önálló arculata, karaktere — más szóval, ha csak „rendelésre" dolgozik, tehát pusztán egy adott politika végrehajtása a feladata, de nincs módja, lehetősége a politika alakítására és formálására -, ez előbb-utóbb társadalmi konfliktushoz vezet vagy vezethet. Ez már történelmi tapasztalat. Ismétlem: a lengyelországi események is ezt bizonyítják. Jóslással persze visszamenőleg sem tudok foglalkozni, annyit azonban tisztességgel meg kell mondani, hogy mi évekkel ezelőtt már láttuk, éreztük, hogy Lengyelországban feszültség van. Mi, magyar szakszervezetek és a többi szocialista ország szakszervezetei is — ahogyan az illendőség megengedi — ezt szóvá is tettük, lengyel barátaink, elvtársaink előtt. De, sajnos, történelmi tény, hogy lengyel szakszervezeti mozgalom nem játszott meghatározó szerepet, pontosabban: nem tudott a dolgozók igényeinek kielégítéséért tevékenységet kifejteni. Világosan kell látni, hogy szocialista viszonyok között senkinek sem lehet, nem szabad kisajátítani a gondolkozást. A hatalomért folytatott harcban ugyan a tulajdonviszonyok megváltoztatása a lényeg, de ami utána jön, az sokkal árnyaltabb. A szocialista rendszer egyik nagyon nagy ereje, hogy minden alkotó erőt felszabadít, de sajnos ezután — és ez sem mindenütt egyforma — mindjárt keretek, közé is szorítja ezt az alkotó erőt. Az alkotó erőt