Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1982
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Január - Közös közlemény Oskar Fischernek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének magyarországi baráti látogatásáról
menyei a nukleáris fegyverzetek mind alacsonyabb szintjén erősítik valamennyi európai állam és nép biztonságát, és ezzel pozitívan befolyásolják a nemzetközi légkört. Ugyancsak aláhúzták a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról folytatott szovjet—amerikai tárgyalások mielőbbi újrakezdésének nagy jelentőségét. Púja Frigyes és Oskar Fischer hangsúlyozták, hogy kormányaik továbbra is mindent megtesznek a madridi találkozó eredményes befejezéséért, beleértve az európai katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásáról szóló megállapodást is. Egyetértettek abban, hogy a szocialista országok és a tőkésországok vezetőinek az elmúlt hónapokban lezajlott tárgyalásai kedvezően hatottak a nemzetközi helyzetre, és hozzájárultak a szükséges párbeszéd folytatásához. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság határozottan visszautasítja az USA és a NATO beavatkozási kísérleteit a Lengyel Népköztársaság belügyeibe. Egyedül a lengyel nép szuverén és alkotmányos joga, hogy eldöntse, miként oldják meg a felhalmazódott problémákat Lengyelországban. A külügyminiszterek aláhúzták, hogy országaik teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosítják a lengyel vezető szerveknek a törvényesség helyreállítására, a szocialista építőmunka biztosítására irányuló, a testvéri lengyel nép alapvető érdekeit szolgáló intézkedéseit. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztereinek találkozását a szívélyesség, az elvtársi légkör és a teljes nézetazonosság jellemezte. Púja Frigyes köszönettel elfogadta Oskar Fischer hivatalos baráti látogatásra szóló meghívását.