Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1981

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Puja Frigyes külügyminiszter beszámolója az Országgyűlés téli ülésszakán

fejlesztése, a vízi utak karbantartása; vagy éppen olyan kérdésekről, mint a közös történelmi múltból eredő hagyomány és kulturális örökség harmonikus ápolása. Mindez csak a kölcsönös megértés, az alkotó együttműködés keretében oldható meg. Ezért is tartjuk fontos és jövőt építő feladatunknak, hogy szűkebb földrajzi térségünkben szoros, baráti viszony kialakításán és szüntelen erősítésén munkálkod­junk. A történelem alakulása úgy hozta magával, hogy a velünk szomszédos országok­ban magyar nemzetiségű lakosok is élnek, mint ahogy élnek más nemzetiségűek Magyarországon is. Mi azt kívánjuk, hogy a nemzetiségek legyenek hű állampolgárai hazájuknak, ugyanakkor létezésüknél, sajátos helyzetüknél fogva az összekötő ka­pocs szerepét is töltsék be népeink és országaink baráti együttműködésében. Kétoldalú kapcsolataink a Német Demokratikus Köztársasággal és a Bolgár Nép­köztársasággal az utóbbi években jelentősen szélesedtek és még tartalmasabbá vál­tak. A Lengyel Népköztársaság Államtanácsa december 13-án — az ország alkotmá­nyával összhangban — bevezette a szükségállapotot. Wojciech Jaruzelski kormányfő elnökletével megalakult a Nemzeti Megmentés Tanácsa, amely különböző intézke­déseket tett. Ezek a lépések az ellenforradalmi veszély leküzdését, az anarchia és a káosz megelőzését, a törvényes rend helyreállítását, a belső helyzet konszolidálását, a folyamatos termelőmunka biztosítását, a szocialista kibontakozást, az ország tár­sadalmi és nemzeti felemelkedését szolgálják. Osztjuk a lengyel kommunisták, és más haladó emberek álláspontját: Lengyelország szocialista ország, és az is marad, s — a Varsói Szerződés szilárd tagjaként — a jövőben is betölti fontos szerepét a szocialista közösségben. E nehéz történelmi időszakban a magyar nép testvéri szolidaritásáról és támoga­tásáról biztosítja a szocializmus megvédéséért, az ellenforradalomellen küzdő len­gyel hazafiakat. Pártunk és kormányunk elhatározott szándéka, hogy a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság kapcsolatait minden területen erősíti és bővíti a hagyományos testvéri barátság szellemében, a proletár internacionaliz­mus elve alapján. A Magyar Népköztársaság Kormányának határozott álláspontja : a szükségállapot bevezetése a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának alkotmányos joga, és az or­szág belügye. Nyugaton akadnak olyanok, akik ezt kétségbe vonják, miután a szo­cialista rendszer megdöntéséről elképzeléseiket veszni látják. Beavatkoznak Lengyel­ország alkotmányos rendjébe, és saját elképzeléseiket szeretnék ráerőltetni a lengyel népre. Ezzel nemcsak a lengyel népnek okoznak károkat, hanem a nemzetközi biztonságnak, az európai enyhülésnek, a békének is. A Magyar Népköztársaság kétoldalú kapcsolatai megfelelő ütemben fejlődnek az európai kontinensen kívüli szocialista országokkal, a Kubai Köztársasággal, a Viet­nami Szocialista Köztársasággal, a Mongol Népköztársasággal és a Koreai Népi De­mokratikus Köztársasággal. A Laoszi Népi Demokratikus Köztársasággal és a Kam-

Next

/
Thumbnails
Contents