Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1981
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közös közlemény Puja Frigyes külügyminiszter szovjetunióbeli látogatásáról
zetközi kapcsolatok és a párbeszéd aktivizálására minden szinten. E tekintetben fontos lépés Leonyid Brezsnyev számos ország állam- és kormányfőjéhez intézett személyes üzenete, amelyben kifejezte a szovjet fél készségét, hogy megkezdjék az SZKP XXVI. kongresszusán előterjesztett javaslatok érdemi megtárgyalását. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió meggyőződése, hogy a béke, a nemzetközi - és ezen belül az európai — biztonság érdekében a legfontosabb feladata a nukleáris háború veszélyének elhárítása. A felek aggodalmukat fejezték ki a közép-hatótávolságú amerikai nukleáris rakétafegyverek nyugat-európai elhelyezéséről hozott, a békét súlyosan veszélyeztető NATO-döntés miatt. Úgy vélik, az a javaslat, hogy a NATO-országok és a Szovjetunió függesszék fel a közép-hatótávolságú nukleáris rakétafegyverek európai elhelyezését, valamint kezdjenek tárgyalásokat az Európában levő nukleáris fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről, teljes mértékben megfelel az enyhülés érdekeinek, a népek alapvető vágyainak. Az ilyen rendszerek mennyiségi és minőségi befagyasztása ebben a térségben, beleértve az előretolt amerikai eszközöket, biztos útja a tárgyalások sikerének és az ilyen eszközök szintje közös meghatározásának, az egyenlőség és az egyenlő biztonság elve alapján, A tárgyaló felek hangsúlyozták, hogy az új szovjet kezdeményezések kedvező feltételeket teremtenek az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vevő államok képviselői madridi találkozójának eredményes befejezéséhez. Magyarország és a Szovjetunió az európai államok biztonságának megszilárdítása, együttműködésük sokoldalú fejlesztése érdekében elsődleges jelentőséget tulajdonít az európai katonai enyhülési és leszerelési értekezlet összehívásának. Nagy jelentőségű a Szovjetunió készsége, hogy a bizalomerősítő intézkedéseket kiterjeszti európai területére, ha a nyugati államok hasonlóképpen kiterjesztik a bizalomerősítő intézkedések zónáját. Kifejezték meggyőződésüket, hogy kölcsönösen elfogadható megállapodás — különösen a bizalomerősítő intézkedésekről — csak az európai biztonsági értekezlet valamennyi részt vevő országa érdekeinek figyelembevétele és kiegyensúlyozott kötelezettségvállalása alapján érhető el. A kétoldalú kapcsolatok megtárgyalása során a miniszterek mély megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri barátsága és sokoldalú együttműködése a marxizmus-leninizmus, a szocialista internacionalizmus elvei alapján, a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel teljes összhangban töretlenül fejlődik. Hangsúlyozták, hogy Kádár János és Leonyid Brezsnyev rendszeres találkozói különösen jelentősek a kommunizmus és a szocializmus építését szolgáló magyar-szovjet együttműködés távlatainak és fő irányainak kidolgozásában és a két ország szoros külpolitikai együttműködésének elmélyítésében. Magyarország és a Szovjetunió a jövőben is minden eszközzel erősíti a Varsói Szerződés tagállamainak egységét és összeforrattságát, tevékenyen elősegíti a testvéri szocialista országok együttműködése hatékonyságának további növelését, a kül-