Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1980

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Magyar vezetők üdvözlő távirata a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén

6. A Központi Bizottság nagyra értékelte a munkásmozgalom és a nemzeti fel­szabadító mozgalom közös imperialistaellenes harcának kérdéseiről októberben Ber­linben rendezett nemzetközi tanácskozás munkáját. A találkozón részt vevő 116 kommunista és munkáspárt, valamint más forradalmi, nemzeti demokratikus párt és felszabadítási mozgalom küldöttsége hangsúlyozta a három fő forradalmi erő közös elkötelezettségét az imperializmus elleni fellépésben, a világbéke megőrzésében, az együttműködés elmélyítésében. A Magyar Szocialista Munkáspárt szolidáris minden erővel, amely a békéért, a társadalmi haladásért küzd a monopoltőke hatalma, az újgyarmatosítás, az impe­rialista beavatkozás ellen. MAGYAR VEZETŐK ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA A LAOSZI NÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG 2. NEMZETI ÜNNEPÉN A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója alkalmá­ból Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és Apró Antal, a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének elnöke az alábbi táviratot küldte Kaysone Phomvihane-nak, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökének és Szufanuvongnak, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság elnökének, a Legfelsőbb Népi Gyűlés elnö­kének Vientiane-ba: Kedves Elvtársak! A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltása ötödik évfordulója alkal­mából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa, a Minisztertanács és az Országgyűlés, valamint a dolgozó magyar nép nevében testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Kormá­nyának, a Legfelsőbb Népi Gyűlésnek és a laoszi népnek. Pártunk és a szocializmust építő magyar nép nagy figyelemmel kíséri, és őszintén üdvözli azokat a történelmi vívmányokat és sikereket, melyeket a laoszi nép mar­xista-leninista élcsapatának, a Laoszi Forradalmi Néppártnak a vezetésével az elmúlt fél évtized alatt elért a népi hatalom megvédelmezésében és megszilárdításában, a társadalom szocialista átalakításában. örömmel állapíthatjuk meg, hogy pártjaink, országaink és népeink barátsága és sokoldalú együttműködése tovább erősödött a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján a két nép, a szocializmus, a haladás és a béke egyetemes ügye javára. Nagyra értékeljük és támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, melyeket a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság tesz az indokínai térség békéjéért és biztonságáért,

Next

/
Thumbnails
Contents