Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979
I. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK ESEMÉNYNAPTÁRA
Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter hivatalos baráti látogatást tett a Szíriai Arab Köztársaságban. 19— 24 Dr. Markója Imre igazságügy-miniszter tárgyalásokat folytatott Moszkvában. 19 A Magyar Népköztársaság kormánya nyilatkozatot tett közzé a Vietnami Szocialista Köztársaság elleni kínai agresszió elítéléséről. 20— 23 Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára látogatást tett a Szovjetunióban. 20—26 Al-Fadhli, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság kereskedelmi minisztere hivatalos látogatást tett Magyarországon. 22—27 Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter hivatalos baráti látogatást tett a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban. 22— III. 1 Veres Józsefnek, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának vezetésével az MSZMP küldöttsége részt vett Casablancában a Marokkói Haladás és Szocializmus Pártja II. kongresszusán. 23— 26 Taha Muhieddin Maaruf, az Iraki Köztársaság alelnöke hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon. 26— III. 2 Szarka Károly külügyminiszter-helyettes Szófiában részt vett egyeztető konzultáción. 27— III. 3 Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter hivatalos baráti látogatást tett Etiópiában. 28 Rácz Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az MSZMP képviseletében részt vett Mexikóban az Intézményes Forradalmi Párt megalapítása 50. évfordulójának ünnepségén.