Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Puja Frigyes külügyminiszter beszéde az Országgyűlés téli ülésszakán

A magyar nép melegen üdvözölte az iráni nép kemény küzdelemben kivívott győzelmét. Az iráni fordulat jellege még nem mindenben tisztázott, de fő tartalma a jelek szerint antiimperialista. Az Egyesült Államok kormánya és az új iráni vezetés között jelentősen megromlott a viszony. Különösen kiéleződött a helyzet az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének elfoglalása s a nagykövetség alkalmazottainak fogva tartása óta. Ez tulajdonképp Irán és az Egyesült Államok ügye, de mégis szólnunk kell róla. A magyar kormány — miközben megérti az iráni nép hosszú időn át felgyülemlett sérelmei miatti felháborodását —, nem helyeselheti a bécsi konvenció figyelmen kívül hagyását, egy állam nagykövetségének megszállását és diplomatáinak, alkalmazottainak túszként való fogva tartását. Amikor leszögezzük ezt az elvi álláspontunkat, fel kell emelnünk a szavunkat azellen, hogy a világ egyik legerősebb államának felelős tényezői fegyveres akció lehetőségét fontolgatják. Egy ilyen lépés beláthatatlan következményekkel járna, és semmit sem oldana meg, a legkevésbé óvná meg a túszok életét. Az el nem kötelezett mozgalom havannai csúcsértekezlete méltó választ adott azoknak, akik a havannai találkozó meghiúsulására, a mozgalom antiimperialista egységének megbomlására spekuláltak. A mozgalom tanácskozása újra bizonyította, hogy az el nem kötelezett országok többségének a politikája antiimperialista jellegű. Közös érdekeink alapján tovább kell bővülnie a szocialista és az el nem kötelezett országok együttműködésének az imperializmus, a gyarmatosítás, az újragyarmatosítás, a faj üldözés ellen, a leszerelésért, az enyhülés egyetemessé tételéért folytatott küzdelemben ... Európa helyzete, a helsinki értekezlet óta végbement események, a madridi találkozóra való készülés azt mutatja : A mai helyzet olyan, hogy nem tudjuk előrevinni a politikai enyhülést, ha nem sikerül átütő eredményeket elérni a katonai enyhülés, a leszerelés terén. Jó dolog, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetői Bécsben aláírták a hadászati támadó fegyverzet korlátozását előirányzó egyezményt, a SALT—II-t. Remélhetően az amerikai szenátus sem támaszt akadályt, s a közeljövőben ratifikálja a szerződést. Ám a NATO-tagállamok egyes intézkedései sok emberben kétségeket támasztanak a nyugati vezető körök törekvéseinek őszintesége iránt. A nemrégiben meghirdetett amerikai fegyverkezési terv a fegyverkezési hajsza új programjának tekinthető. A mintegy 600 közepes hatótávolságú nukleáris rakéta nyugat-európai telepítése — amelyet egyébként már 1975-ben elfogadtak, amikor még szó sem volt az SS—20-as rakétákról — ennek a tervnek a része. Leonyid Brezsnyev ismert tárgyalási javaslatainak mellőzése, az a sietség, amellyel a NATO-határozatot tető alá hozták, Nyugat-Európa népei és néhány ország kormánya ellenállásának figyelmen kívül hagyása felettébb tanulságos. Mindez azt mutatja, hogy a NATO-országok kormányai többé-kevésbé felsorakoztak az amerikai szándékok mögé, amely szerint 1985-ig katonai fölényt kell biztosítani a NATO számára a Varsói Szerződéssel szemben. Az erőpolitika nemegyszer csődöt mondott gyakorlata alapján akarják engedményekre bírni a Varsói Szerződés tagállamait, s egyoldalú elő•