Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Közlemény Nyugat-Berlin Szocialista Egységpártja küldöttségének magyarországi látogatásáról

amelynek célja, hogy megjavítsa az együttműködést a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa és a Tanács tagállamai által létrehozott nemzetközi gazdasági szervezetek között. A Végrehajtó Bizottság megvitatta a tagállamok gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködésének néhány más kérdését is, és megfelelő határozatokat hozott ezekről. Az ülés a barátság és az elvtársi együttműködés jegyében ment végbe. KÖZLEMÉNY NYUGAT-BERLIN SZOCIALISTA EGYSÉGPÁRTJA KÜLDÖTTSÉGÉNEK 26 MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSÁRÓL A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására október 22. és 26. között látogatást tett Magyarországon Nyugat-Berlin Szocialista Egységpártjának küldöttsége, Horst Schmidt pártelnök vezeté­sével. A delegáció tagja volt Heinz Thomaszik, a párt Elnöksége Irodájá­nak és Titkárságának tagja és Peter Klaar, az Elnökség tagja, a neukölmi kerületi pártbizottság elnöke. A nyugat-berlini vendégeket fogadta Kádár János, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának első titkára. A küldöttséggel megbeszéléseket folytatott Óvári Miklós, a KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A megbeszéléseken részt vett Molnár Endre, a Budapesti Pártbi­zottság titkára és Horn Gyula, a KB Külügyi Osztályának helyettes ve­zetője. A küldöttség látogatást tett az MSZMP KB Politikai Főiskoláján, a Szakszervezetek Országos Tanácsánál, a Fővárosi Tanácsnál, a Budapesti Közlekedési Vállalatnál, valamint a Szolnok megyei Pártbizottságon, a rákóczifalvai Rákóczi tsz-ben és a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgál­tató Vállalatnál. A szívélyes, elvtársi légkörben lefolytatott megbeszélések során a tár­gyaló felek tájékoztatták egymást pártjuk helyzetéről, tevékenységéről, áttekintették a nemzetközi élet, a nemzetközi kommunista mozgalom idő­szerű kérdéseit. Az MSZMP képviselői méltatták Nyugat-Berlin Szocialista Egységpárt­ja tevékenységét, amelyet a dolgozók demokratikus és szociális jogainak védelmében, a monopóliumok hatalmának korlátozásáért, a haladó erők összefogásáért az imperializmus ellen folytatott harcban, a Nyugat-Ber­linről kötött négyhatalmi megállapodás következetes megtartása és mara­déktalan végrehajtása érdekében folytat. Megerősítették a magyar kom­munisták szolidaritását a nyugat-berlini kommunisták küzdelmével. Nyugat-Berlin Szocialista Egységpártjának képviselői nagyra értékelték azokat az eredményeket, amelyeket a Magyar Népköztársaság dolgozói az MSZMP vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésében elértek. Méltatták a magyar testvérpárt erőfeszítéseit a dolgozók érdekeinek meg­felelő gazdaságpolitika hatékony érvényesítésére és a szocialista demok­rácia fejlesztésére. Az MSZMP és Nyugat-Berlin Szocialista Egységpártjának képviselői

Next

/
Thumbnails
Contents