Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Augusztus - Közös közlemény Oskar Fischernek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének magyarországi baráti munkalátogatásáról

csa, a magyar nép és a magunk nevében elvtársi üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek és a szomszédos szocialista Románia minden dolgozójának. A magyar nép elismeréssel tekint azokra a nagy eredményekre, ame­lyeket Románia dolgozói az eltelt három és fél évtized alatt a szocialista társadalom építésében, a népgazdaság sokoldalú fejlesztésében elértek. A Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság közötti együttműködés szervesen illeszkedik a testvéri szocialista országoknak a Varsói Szerződésben és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában a marxizmus—leninizmus eszméjén alapuló, és a proletár internacionaliz­mus szellemében fejlődő, gyümölcsöző kapcsolatainak rendszerébe, egy­aránt szolgálva a szocializmus, a társadalmi haladás, a nemzetközi béke és biztonság ügyét. Őszinte törekvésünk, hogy az országainkat összekötő baráti szálak és sokrétű kapcsolatok népeink akaratának megfelelően, a Barátsági, Együtt­működési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződésben kinyilvánított szán­dékaink szellemében tovább erősödjenek. Nemzeti ünnepükön további jelentős sikereket kívánunk Önöknek, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának, Kormányának és Románia valamennyi dol­gozójának a fejlett szocialista társadalom építésében, az országaink és népeink között baráti jószomszédi kapcsolatok elmélyítésében. KÖZÖS KÖZLEMÉNY OSKAR FISCHERNEK, A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG KÜLÜGYMINISZTERÉNEK 24 MAGYARORSZÁGI BARÁTI MUNKALÁTOGATÁSÁRÓL Púja Frigyes külügyminiszter meghívására augusztus 23-án és 24-én ba­ráti munkalátogatást tett hazánkban Oskar Fischer, az NDK külügymi­nisztere. A külügyminiszterek véleménycserét folytattak a Magyar Népköztársa­ság és a Német Demokratikus Köztársaság közötti együttműködésről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két állam kapcsolatai folyamato­san és sikeresen fejlődnek az 1977-ben aláírt Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés, továbbá Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Erich Ho­necker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitká­ra, az NDK Államtanácsának elnöke között létrejött megállapodás alap­ján. Megbeszélték azokat az intézkedéseket, amelyek egyes fontos terüle­teken az együttműködés további elmélyítésére és még gyümölcsözőbbé té­telére irányulnak. Az időszerű nemzetközi kérdésekről szólva a miniszterek hangsúlyoz­ták, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésén el­fogadott állásfoglalások szellemében, a szocialista közösség országaival együtt folytatják erőfeszítéseiket az enyhülés további elmélyítésének elő­mozdítására, a fegyverkezési hajsza megfékezésére, a leszerelési intézke-

Next

/
Thumbnails
Contents