Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Július - Közös közlemény Henri Simonét belga külügyminiszter magyarországi hivatalos látogatásáról

A megbeszéléseken megelégedéssel állapították meg, hogy a pártközi kapcsolatok jól fejlődnek. A hondurasi pártküldöttség látogatása tovább mélyítette az elvtársi együttműködést a két párt között. KÖZÖS KÖZLEMÉNY HENRI SIMONÉT BELGA KÜLÜGYMINISZTER 20 MAGYARORSZÁGI HIVATALOS LÁTOGATÁSÁRÓL Henri Simonét, a Belga Királyság külügyminisztere Puja Frigyes külügy­miniszter meghívására július 18. és 20. között hivatalos látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. A belga külügyminisztert fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. A külügyminiszter át­adta I. Baudouin király meghívását hivatalos belgiumi látogatásra Ká­dár Jánosnak, aki azt elfogadta. A belga külügyminisztert fogadta Lá­zár György, a Minisztertanács elnöke és dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács elnökhelyettese. A két külügyminiszter beható eszmecserét folytatott a magyar—belga kapcsolatokról és az időszerű nemzetközi kérdésekről. A többi között megállapították, hogy a két ország kapcsolatai kedvezően fejlődnek. Az együttműködés szélesítésének fontos állomása lenne egy magyar—belga kormányfői találkozó, amelyet a felek tervbe vettek. A külügyminiszterek megkülönböztetett figyelmet fordítottak a két or­szág gazdasági kapcsolatainak kérdéseire. Szükségesnek és lehetségesnek tartják a gazdasági együttműködés továbbfejlesztését a kölcsönös előnyök alapján. Közös erőfeszítéseket tartanak szükségesnek azért, hogy a ke­reskedelmi kapcsolatok dinamikus fejlődése a jövőben egyre inkább a ki­egyensúlyozottság jegyében valósuljon meg. Ennek a célnak az elérését nagyban elősegítené a magyar és a belga vállalatok kooperációs kapcso­latainak bővülése, továbbá a harmadik piaci együttműködésben rejlő le­hetőségek kiaknázása. Abból a célból, hogy javítsák a gazdasági kapcso­latok további elmélyítésének feltételeit, előirányozták egyezmény köté­sét a kettős adóztatás elkerüléséről. A külügyminiszterek kívánatosnak tartják a két ország kulturális kap­csolatainak szélesítését: az 1979—1981. évekre szóló kulturális munkaterv megfelelő alapul szolgál ehhez. A nemzetközi helyzet áttekintése során a külügyminiszterek megerősí­tették kormányaik elkötelezettségét az enyhülés erősítése, a leszerelés előmozdítása, az európai biztonság és együttműködés folyamatának to­vábbi elmélyítése mellett. Magyarország és Belgium kifejezte érdekeltségét abban, hogy az 1980 novemberére előirányozott madridi találkozó konstruktív legyen. Azon fognak munkálkodni, hogy ez a találkozó konkrét eredményekkel, ha­tékonyan járuljon hozzá az európai biztonság és együttműködés ügyéhez, a Záróokmány valamennyi ajánlásának egyre teljesebb végrehajtásához. E célból szükséges, hogy a találkozót megfelelően előkészítsék. Ezért a

Next

/
Thumbnails
Contents