Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közös közlemény a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttségének a Bolgár Népköztársaságban tett hivatalos baráti látogatásáról

A felek állást foglaltak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és demokratikus átalakítása mellett. Felléptek a nemzetközi kereskede­lemben alkalmazott diszkriminációs korlátozások megszüntetéséért. Úgy vélik, hogy a KGST és az Európai Gazdasági Közösség megfelelő meg­állapodásának megkötése hozzájárulna az európai gazdasági és műszaki­tudományos együttműködés bővítéséhez. A két küldöttség kifejezte aggodalmát a közel-keleti helyzet veszélyes alakulása miatt. Elítélte Egyiptom és Izrael különbékéjét, amely az Ame­rikai Egyesült Államok égisze alatt jött létre. Szolidaritását fejezte ki a különbékét elutasító arab népekkel, és állást foglalt a konfliktus igazsá­gos és átfogó rendezése mellett, valamennyi érdekelt fél — köztük a Pa­lesztinai Felszabadítási Szervezet — részvételével. A felek cselekvő támogatásukról biztosították a nemzeti függetlensé­gért és a társadalmi haladásért, az imperializmus, a kolonializmus és a faji megkülönböztetés ellen küzdő ázsiai, afrikai és latin-amerikai né­peket. Aláhúzták, hogy az el nem kötelezett mozgalomnak fontos sze­repe van e harcban, és reményüket fejezték ki, hogy az el nem kötelezett­országok állam- és kormányfőinek 1979 szeptemberében Havannában sor­ra kerülő értekezlete újabb jelentős lépést tesz a népek békéjének és biz­tonságának erősítésére, és hozzájárul az imperializmus, a kolonializmus, a neokolonializmus, valamint a faji megkülönböztetés ellen vívott harc­hoz. A küldöttségek határozottan elítélték a Vietnami Szocialista Köztár­saság elleni kínai agressziót. Megerősítették pártjaik, országaik és népeik internacionalista szolidaritását a hős vietnami nép harcával, amelyet or­szága szuverenitásáért, területi egységéért folytat. Határozott támogatá­sukról biztosították a Vietnami Szocialista Köztársaságot a délkelet­ázsiai béke helyreállítására és a térség biztonságának megerősítésére irá­nyuló törekvéseiben. A tárgyaló felek komoly aggodalommal szóltak Kína hegemonista és terjeszkedő külpolitikájáról, amely a nemzetközi helyzet élezésére irá­nyul. Aláhúzták, hogy ez a politika veszélyezteti a világbékét, károkat okoz a forradalmi és felszabadító mozgalomnak. Mindezek hangsúlyozá­sa mellett kifejezték, hogy készek normális államközi kapcsolatokat fenn­tartani a Kínai Népköztársasággal a békés egymás mellett élés elve alap­ján. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság állást foglalt amellett, hogy a Balkán térségében erősödjék a béke, a jószomszédság és az együttműködés. A magyar fél elismeréssel szólt a Bolgár Népköztár­saságnak arról a külpolitikai tevékenységéről, amellyel a Balkán félszi­get országai jószomszédi viszonyának fejlesztésén fáradozik. A két párt- és kormányküldöttség megerősítette, hogy országaik külö­nösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a Szovjetunióhoz fűződő testvé­ri, internacionalista kapcsolatoknak. Nagyra értékelik a Szovjetunió és a Szovjetunió Kommunista Pártja következetes elvi politikáját, amely a béke, a nemzetközi biztonság és a társadalmi haladás érdekeit szol­gálja. Hangsúlyozták Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitká­rának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének kiemelke-

Next

/
Thumbnails
Contents