Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Aczél Györgynek, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjának, az az Olasz Kommunista Párt XV. kongresszusán részt vett pártküldöttség vezetőjének felszólalása Brescia város nagygyűlésén

Párt-, állami és tömegszervezeti találkozóink, tárgyalásaink Algéria, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, Irak, Kuvait, Líbia, Szíria, vala­mint a Palesztinai Felszabadítási Szervezet képviselőivel eredményesen szolgálták a kétoldalú kapcsolatok bővítését, az arab népekkel való szo­lidaritás ügyét. 8. Pártunk, népünk érdeklődése és rokonszenve kíséri a nemzeti füg­getlenség kivívásáért, illetve megerősítéséért, a társadalmi haladásért har­coló afrikai népek küzdelmét. Ez a szolidaritás jutott kifejezésre képvi­selőinknek az angolai, a kongói, a mozambiki pártokkal és más nemzeti felszabadító mozgalmakkal folytatott megbeszélésein. 9. A Központi Bizottság aláhúzta, hogy a társadalmi haladásért vívott világméretű harcban meghatározó az azonos célokért küzdő kommunista és munkáspártok tevékenysége és szolidaritása. A Magyar Szocialista Munkáspárt meggyőződése, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődése és megnövekedett, bonyolult feladatai szükségessé teszik a rendszeres vélemény- és tapasztalatcserét, a kapcso­latok fejlesztését, az akcióegység erősítését. Ezt a törekvést jól szolgálta 73 kommunista és munkáspárt múlt év decemberi szófiai elméleti ta­nácskozása. Pártunk kétoldalú kapcsolatainak erősítése során hasznos megbeszéléseket folytatott a francia, a holland, a jugoszláv, az olasz és a portugál kommunista párt vezető képviselőivel. Küldöttségünk részt vett a Marokkói Haladás és Szocializmus Pártjának kongresszusán. 10. A Központi Bizottság nagyra értékelte a magyar tömegszervezetek és -mozgalmak aktív nemzetközi munkáját, az általuk szervezett szoli­daritási akciókat, a nemzetközi fórumokon kifejtett tevékenységüket... ACZÉL GYÖRGYNEK. AZ MSZMP KB POLITIKAI BIZOTTSAGA TAGJÁNAK, AZ OLASZ KOMMUNISTA PART XV. KONGRESSZUSÁN RÉSZT VETT PARTKÜLDÖTTSÉG VEZETŐJÉNEK FELSZÓLALÁSA BRESCIA VAROS NAGYGYŰLÉSÉN 30 (Rövidítve) ... A világ és benne a magyar nép sorsának alakulása a nemzetközi élet fő eseményeinek, viszonylatainak függvénye, önökkel együtt mi is aggo­dalommal tekintünk az enyhülést veszélyeztető imperialista törekvésekre, a fegyverkezési verseny fokozódására. Különösen aggasztónak tartjuk az olyan fegyveres agressziót, mint amelyet Kína hajtott végre a sokat szen­vedett, a békés építésre oly nagyon rászoruló vietnami nép ellen. Egyet­értünk Berlinguer elvtárssal, amikor azt mondja: „Senki sem hiheti, hogy Vietnam követett el agressziót Kína ellen ... Ha a konfliktus tovább tar­tana, csak a legagresszívabb imperialista körök cinikus számításainak ked­veznek." Népünk — a világ népeinek többségével — kezdettől fogva cselekvő szolidaritást vállalt a szocialista Vietnammal, és erejéhez mérten támogat­ta, támogatja annak igazságos harcát. Mi azért küzdünk a nemzetközi élet színterein, hogy a békés egymás

Next

/
Thumbnails
Contents