Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1979

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közös közlemény Eanes portugál elnök magyarországi hivatalos látogatásáról

nyesítése mellett — mielőbb pozitív eredményre vezetnek. Méltatták az ENSZ Közgyűlés leszereléssel foglalkozó rendkívüli ülésszakának ered­ményeit. A két fél úgy véli, hogy a leszerelési világértekezlet összehívása meg­felelő előkészítéssel, arra alkalmas időpontban — valamennyi nukleáris hatalom részvételével — pozitív hozzájárulást jelentene a leszerelés ügyéhez. Losonczi Pál és Antonio dos Santos Ramalho Eanes hangsúlyozta az európai biztonsági és együttműködési értekezlet történelmi jelentőségét. Az a véleményük, hogy a biztonság és együttműködés megszilárdításá­nak fontos feltétele a részt vevő államok kapcsolatairól szóló alapelvek tiszteletben tartása és a Záróokmány valamennyi ajánlásának teljes vég­rehajtása. Hasznosnak tartják a kétoldalú eszmecseréket az európai biz­tonság és együttműködés kérdéseiről, s tevékenyen hozzá kívánnak járul­ni a Záróokmányban foglalt célok megvalósításához. Az 1980. évi madridi találkozótól azt várják, hogy konstruktív szellemben mozdítsa elő az európai biztonság és együttműködés megszilárdítását, beleértve a lesze­relés területét is. Ebben a folyamatban fontosnak ítélik a Záróokmány sokoldalú végrehajtását szolgáló lehetőségek fokozottabb kihasználását. Azon a véleményen voltak, hogy az olyan területeken meglevő problé­mák, mint az energetika, a szállítás és a környezetvédelem, arra alkal­mas fórumokon az európai államok szorosabb együttműködését kívánják meg. A két elnök aláhúzta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetére fontos szerep hárul a nemzetközi viták és konfliktusok békés megoldásában. Tá­mogatják az ENSZ Alapokmányának elveit és céljait, valamint a világ­szervezet hatékonyságának fokozását a béke és a biztonság megszilárdí­tásában, az államok együttműködésének fejlesztésében. A két fél véleménycserét folytatott a közel-keleti helyzetről. Ismétel­ten megerősítették: a konfliktus igazságos és tartós rendezésének előfel­tétele, hogy Izrael kivonuljon az 1967-ben elfoglalt arab területekről, a palesztinai arab nép szabadon gyakorolhassa törvényes jogait, beleértve a saját állam alapításához való jogot, valamint azt, hogy szavatolják a térség valamennyi államának szuverenitását és független létezését biz­tonságos és elismert határok között. A két fél aggodalmát fejezte ki az afrikai földrészen meglevő feszült­séggócokkal kapcsolatban. Elítélték a faji megkülönböztetés minden for­máját, és egyetértettek az apartheid mielőbbi felszámolásának szükséges­ségében az egész kontinensen. Ismételten kinyilvánították, hogy támogat­ják az Egyesült Nemzetek Szervezetének határozatait a zimbabwei és a namíbiai nép önrendelkezési jogának és függetlenségének elismerésére. Véleményük szerint az afrikai helyzet arra hívja fel a figyelmet, hogy — mint a világ más részein is — az államok kapcsolatainak a függetlenség, a szuverenitás, a területi sérthetetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás elvének szigorú betartásán kell alapulniuk. Az Elnöki Tanács elnöke és a Portugál Köztársaság elnöke egyetértett olyan nemzetközi gazdasági rend megteremtésének a szükségességében, amely elősegíti az államok közötti gazdasági kapcsolatoknak az egyenlő-

Next

/
Thumbnails
Contents