Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közös közlemény Mengisztu Hailé Mariam etiópiai államelnök magyarországi hivatalos baráti látogatásáról
mást országuk belső helyzetéről, s áttekintették a kétoldalú kapcsolatok fejlődését.* Az etióp küldöttség megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Mengisztu Haüé Mariam elnök kíséretével együtt látogatást tett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, s beszédet mondott a tiszteletére rendezett nagygyűlésen. Mengisztu Haue Mariam elnököt és a kíséretében levő etiópiai személyiségeket mindenütt a magyar és az etióp nép internacionalista barátságát és szolidaritását kifejező, szívélyes baráti légkörben fogadták. Az etiópiai küldöttség nagyra értékelte a magyar nép szocialista építőmunkájának eredményeit, és elismeréssel szólt a Magyar Népköztársaság következetes békepolitikájáról, valamint az imperializmus, a gyarmatosítás és a fajüldözés ellen küzdő népek iránti szolidaritásáról. A magyar fél méltatta az Etiópiában végbemenő forradalmi folyamat eredményeit, valamint az etióp nép sikereit abban a harcban, amelyet a belső és a külső reakciós erők ellen, forradalmának, országa területi egységének védelméért folytat. A felek hangsúlyozták, hogy a nemzetközi enyhülés a világ valamennyi népének érdekeit szolgálja. A hidegháborús erők a fegyverkezési 1 verseny fokozásával és új tömegpusztító fegyverek, köztük a neutronbomba kifejlesztésével a nemzetközi feszültség növelésére törekszenek. A felek aláhúzták, hogy elengedhetetlen a nemzetközi enyhülés megszüárdítása hatékony leszerelési intézkedések útján. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a SALT—II megállapodás mielőbbi megkötésének. Megállapították, hogy az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésszakának zá* A tárgyalásokon részt vettek: Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke mellett Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, Puja Frigyes külügyminiszter, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Keserű Jánosné könnyűipari miniszter, dr. Romany Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési minisztériumi államtitkár, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Oláh István altábornagy, vezérkari főnök, Várkonyi József nagykövet. Mengisztu Hailé Mariam állam- és kormányfő mellett Berhanu Bayih alezredes, az IKKT Állandó Bizottságának a külügyek felügyeletével megbízott tagja, Gessesse Wolde-Kidan hadnagy, az IKKT Állandó Bizottságának a gazdasági ügyek felügyeletével megbízott tagja, Yehualashet Germa korvettkapitány, az IKKT tagja, Mengestu Gemetchu főhadnagy, az IKKT tagja, dr. Ashagre Yigletu kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, Tefera Wolde Semaet pénzügyminiszter, dr. Feleke Gelde-Giorgis ezredes, külügyminiszter, Tesfaye Dinka iparügyi miniszter, Getachew Kibret, a Minisztertanács politikai tanácsadója.