Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - A Varsói Szerződés tagállamainak nyilatkozata

mányban elismerték az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok általá­nos jelentőségét, amelyeknek tiszteletben tartása lényeges eleme a béké­nek, az igazságosságnak és a jólétnek, nélkülözhetetlen a baráti kapcsola­tok fejlesztésében mind a részt vevő országok, mind a világ más államai között. Ezzel összefüggésben kötelességüknek tartják annak hangsúlyozá­sát, hogy a fasiszta és a fajüldöző politikának, az elnyomásnak, az emberi jogok durva és tömeges megsértésének támogatása és bátorítása csakúgy, mint az ember iránti gyűlöletet hirdető, militarista, újfasiszta és neonáci nézetek terjesztése szöges ellentétben áll az ENSZ Alapokmányának cél­jaival és elveivel, a helsinki Záróokmány megállapításaival és más nem­zetközi dokumentumokkal. Az imperializmus, miközben támogatja a reakciós rezsimeket a dolgozó tömegek demokratikus felszabadító mozgalma elleni harcban, az állampol­gári jogok megsértésében, a népellenes, barbár bűntettekben, durván be­avatkozik az államok belügyeibe. A szocialista országok határozottan fel­lépnek az államok belügyeibe való mindennemű beavatkozással szemben, síkraszállnak valamennyi nép azon jogának szigorú tiszteletben tartá­sáért, hogy saját maga döntsön sorsáról. Ismételten egyöntetűen kifejezik azon meggyőződésüket, hogy a tény­leges demokrácia és a valódi humanizmus összeegyeztethetetlen a gazda­sági, a társadalmi és a politikai egyenlőtlenséggel, a nemzetiségi és a faji diszkriminációval. Csak a szocializmus tartja tiszteletben a politikai, az állampolgári, a gazdasági, a szociális, a kulturális és egyéb jogokat, a tár­sadalom minden tagjának a munkához, a tanuláshoz, a kultúrához, a tu­dományhoz, az állam irányításában való részvételhez való jogát. Az új társadalmi rendszer keletkezésétől elválaszthatatlan az a törekvés, hogy valósággá váljanak az alapvető emberi jogok, az emberhez méltó, kizsák­mányolástól mentes életre, a személyiség sokoldalú kibontakoztatására való jog. Az emberi jogok és a szabadság zászlaja: a szocializmus zászlaja. Az ülésen részt vevő országok egyre határozottabban utasítják vissza azon államok uralkodó osztályainak rágalmait, amelyeknek népe elszen­vedi a tömeges munkanélküliség, a nemzetiségi és a társadalmi egyenlőt­lenség, a faji megkülönböztetés, a szervezett bűnözés és az erkölcsi ha­nyatlás minden következményét. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya rögzíti valamennyi államnak azt a kötelezettségét, hogy segítse elő az emberi jogok és az alap­vető szabadságjogok tiszteletben tartását és biztosítását mindenki szá­mára, fajra, nemre és vallásra való tekintet nélkül. Ezzel összhangban a szocialista országok kezdeményezőén és következetesen részt vállaltak az emberi jogokkal kapcsolatos, már megkötött legfontosabb szerződések és egyezmények kidolgozásában és elfogadásában, a népirtás bűntettének megelőzéséről, a faji megkülönböztetés minden formájának megszünteté­séről és más egyezmények megkötéséről. A szocialista országok következe­tesen végrehajtják ezeket a szerződéseket és egyezményeket. Az ülés résztvevői szükségesnek tartják, hogy fokozzák a nemzetközi erőfeszítéseket az egész emberiség és különösen a fiatal nemzedék érde­keit érintő létfontosságú problémák megoldására, amelyek a néptömegek élet- és munkakörülményeinek javítására, a fajüldözés és az apartheid, a

Next

/
Thumbnails
Contents