Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - A Varsói Szerződés tagállamainak nyilatkozata

Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége küldöttsége szükségesnek tartotta aláhúzni, hogy a nemzetközi enyhülést veszélyezteti az az impe­rialista politika is, amely a gyarmati uralom, a fajüldöző rendszer elnyo­mása alóli felszabadulásért, az új gyarmatosítás ellen, a függetlenségért és a társadalmi haladásért küzdő népek ellen irányul. Mindenekelőtt azt tartják szükségesnek leszögezni, hogy bár az impe­rializmus politikája az utóbbi időben kifinomultabbá vált, céljai nem vál­toztak. Az imperialisták mind gyakrabban folyamodnak olyan módszerek­hez, mint ellenségeskedések és konfliktusok szítása a felszabadult orszá­gok népei között, fegyverek szállítása és zsoldosok küldése bábjaik segíté­sére, a hatalmon levő imperialistabarát rezsimek különféle katonai csopor­tosulásainak összetákolása. Mindennek az a célja, hogy erősítse vagy leg­alábbis fenntartsa politikai, gazdasági uralmukat, pozícióikat Ázsia, Af­rika, Latin-Amerika országaiban. Mint a tapasztalatok mutatják, az im­perialista hatalmak, a nemzetközi monopóliumok befolyásos körei nem mondtak le egész országok és népek alárendelésének olyan „klasszikus" módszereiről sem, mint a katonai intervenció, a független államok bel­ügyeibe való durva beavatkozás, szuverén jogaik megsértése. A szocialista országok felléptek és fellépnek e politika ellen, amely szemben áll az emberiség történelmi fejlődésének objektív követelményei­vel. A szocialista országok megerősítik szolidaritásukat a népek küzdelmé­vel, a gyarmatosítás, az újgyarmatosítás, az imperialista uralmi rendszer és elnyomás bármely formája ellen. Segítséget és támogatást nyújtottak és nyújtanak a felszabadult országok népeinek, amelyek nehéz harcban vé­dik függetlenségüket és szabadságukat, továbbá azon jogukat, hogy szaba­don válasszák meg társadalmi fejlődésük útját, biztosítsák országuk terü­leti egységét, függetlenségét és szuverenitását. A szocialista országok hangsúlyozzák szüárd elhatározásukat, hogy a jövőben is fejlesztik a sok­oldalú elvtársi együttműködést az új szocialista orientációjú államokkal. A szocialista államok határozottan támogatják Zimbabwe és Namíbia népeinek a nemzeti függetlenség mielőbbi kivívásáért folytatott önfelál­dozó harcát. Szolidárisak Dél-Afrika népének az apartheid és a faji meg­különböztetés minden formájának felszámolásáért vívott igazságos harcá­val. Elítélik azokat a kísérleteket, hogy Zimbabwe, Namíbia és Dél-Afrika népeire olyan, számukra idegen, újragyarmatosító döntéseket kényszerítse­nek, amelyek újabb konfliktusok veszélyét idézhetik elő ebben a térség­ben. Az ülés résztvevői ismételten megerősítik az igazságos és tartós közel­keleti békéről, a térség helyzetének igazságos és átfogó politikai rendezé­séről vallott elvi álláspontjukat. A rendezésnek magában kell foglalnia: az izraeli csapatok kivonását az 1967-ben megszállt összes arab területről; a palesztinai arab nép elidegeníthetetlen önrendelkezési jogának érvényesí­tését saját állama megteremtésének jogával együtt; a térség valamennyi ál­lama biztonságának és függetlenségének szavatolását, beleértve Izraelét is. A jövőben is együtt küzdenek az arab államokkal, népekkel és minden haladó erővel olyan rendezésért, amelyet csak minden érdekelt fél — be­leértve a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet is — részvételével lehet elérni.

Next

/
Thumbnails
Contents