Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - A Varsói Szerződés tagállamainak nyilatkozata

véget vessenek az imperializmus, a kolonializmus és a neokolonializmus agresszív és elnyomó politikájának. Mind szélesebben bontakozik ki a békéért, az enyhülésért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a sza­badságért és a társadalmi haladásért, a békés egyenjogú nemzetközi együttműködésért vívott harc, a nemzeti függetlenség és a szuverenitás kölcsönös tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás alap­ján. E harcban jelentős, kedvező eredmények születtek. Az enyhülés ten­denciája, amelynek során valamennyi állam egyenjogúságát elismerik és tiszteletben tartják, mind nyilvánvalóbb hatást gyakorol a világ fejlő­désére általában. Ugyanakkor megnövekedett az imperialista és a reakciós erők aktivi­tása, megpróbálják befolyásuk alá vonni a független államokat és népeket, ösztönzik a fegyverkezési versenyt, durván beavatkoznak más államok belügyeibe, ami veszélyezteti az enyhülés folyamatát, s szemben áll a né­peknek a békére, a szabadságra, a függetlenségre és a haladásra irányuló törekvéseivel. Az események fejlődése egészében igazolta a Varsói Szerződés tagálla­mainak „A nemzetközi enyhülés új eredményeiért, az európai biztonság megszilárdításáért, az európai együttműködés fejlesztéséért" című nyi­latkozatában foglalt értékelést, amelyet a Politikai Tanácskozó Testület 1976. évi bukaresti ülésén fogadtak el. I. Az ülés résztvevői különös figyelmet szenteltek az európai biztonság meg­szilárdításának és az együttműködés fejlesztésének. Megállapították, hogy az európai kontinensen jelentős kedvező változások mentek végbe. Ezt elősegítette, hogy a földrész államainak kapcsolatai az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Záróokmányában foglalt elvek szellemében fejlődnek. Az európai államok határait és azok sérthetetlenségét általá­nosan elismerik, s ez alapvető jelentőségű a nemzetközi biztonság szem­pontjából. Az európai országok kapcsolatai javításának útjában álló je­lentős akadályok leküzdése elősegítette a kiegyensúlyozottabb államközi viszonyokat, azok egyre gazdagabbá és sokrétűbbé váltak, és hozzájá­rultak a kölcsönös megértés fejlődéséhez a népek között. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet befejezése óta hasz­nos munka folyt a tanácskozáson kidolgozott elvek és megállapodások valóra váltásáért. Ez megalapozta a további előrehaladást. Az élet igazol­ta, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Záróokmányá­ban rögzített hosszú távú program helyesen határozza meg a béke érde­kében teendő intézkedéseket, és megbízható irányt ad a további tevé­kenységnek. A Helsinkiben elfogadott megáUapodások végrehajtása során egyre gyakrabban kerül sor az összeurópai értekezleten részt vett államok veze­tőinek találkozóira, amelyek elősegítik az egyenjogú, a kölcsönösen elő­nyös nemzetközi együttműködés fejlesztését hosszú távon is. Az európai államok politikai kapcsolatai érezhetően gyarapodtak, ja-

Next

/
Thumbnails
Contents