Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - November - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának beszéde a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a Központi Bizottság által rendezett ünnepi ülésen

lehetővé tette az új kérdések marxista megválaszolását, erősítette a párt egységét és cselekvőképességét a feladatok megoldásában. 1956 novemberében a pártélet lenini normáinak, a demokratikus centralizmus, a kollektív vezetés és a végrehajtásban az egyéni felelősség elvének helyreállításával teremtette meg pártunk az eredményes munka nélkülözhetetlen feltételeit a Központi Bizottságban, a párt valamennyi szervében és szervezetében. Ennek kedvező hatása azonnal megmutatkozott a Központi Bizottság 1956. decemberi határozatának vitájában, s így volt ez később is a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről, a gazdaságirányítás reformjáról, a párt programnyilatkozatáról folyt vitákban, és e nagy horderejű határozatok végrehajtásában is. A pártélet lenini normáinak betartása és betartatása a jövőben is a párt eredményes munkájának elengedhetetlen feltétele. A párt történelmi küldetése, hogy elvezesse a társadalmat a kommunizmushoz, megteremtse a dolgozók közös otthonát, amelyben az emberek békében, jólétben és szabadon élhetnek. E ragyogó cél megvalósításában a párt, a párttagság magára vállalja a munka nehezét, és ezért nem kér és nem kap kiváltságokat. Ebben az értelemben mondjuk, hogy a párt szerepe a nép önzetlen szolgálata. A pártnak ugyanakkor messzebb kell látnia, mint a tömegeknek, azon kell munkálkodnia, hogy a dolgozó osztályok felismerjék igazi érdekeiket, és vállalják a társadalom átalakításának hatalmas feladatát. Ebben az értelemben beszélünk a pártnak mint a munkásosztály, a dolgozó nép legöntudatosabb élcsapatának vezető szerepéről. Fejlődésünk mai szakaszában — mint a programnyilatkozat is kimondja — pártunk fokozatosan a munkásosztály élcsapatából az egész dolgozó nép élcsapatává válik. Tisztelt Elvtársak! A szocializmusért folytatott harcunk tapasztalatai meggyőzően igazolják azt az alapvető marxista tételt, hogy az osztályharc elsőrendű fontosságú kérdése a politikai hatalom meghódítása. A magyar munkásosztály is csak a politikai hatalom birtokában tudott véget vetni a kapitalista kizsákmányolásnak, és foghatott az új világ építéséhez. A munkásosztály politikai hatalmának konkrét formája mindig az adott történelmi helyzetnek megfelelően alakult: 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság a proletariátus diktatúrájának állama volt, a felszabadulás után kialakult népi demokratikus állam, a Magyar Népköztársaság pedig betölti a proletárdiktatúra funkcióit. A marxizmus—leninizmus tanítása és a forradalmi mozgalmak gyakorlati tapasztalatai szerint a munkásosztály a hatalmat szövetségesei támogatásával, békés vagy nem békés úton hódíthatja meg. A magyar munkásosztály 1919-ben és 1948-ban is fegyveres harc nélkül, viszonylag békés úton hódította meg a hatalmat. A történelmi viszonyok úgy alakultak mindkét esetben, hogy a burzsoázia erőtlennek bizonyult a munkásosztály politikai fellépésével szemben. A hatalom meghódítása bármilyen úton történjék is, az osztályharcnak mindig döntő ütközete, s a burzsoázia politikai hatalmának elvesztésébe harc nélkül sohasem nyugszik bele. 1919 augusztusában a magyar burzsoázia a hazát, a nemzetet elárulva külső fegyveres erőt hívott az országba,