Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közös közlemény Mangalin Dügerszüren mongol külügyminiszter magyarországi hivatalos baráti látogatásáról
vékenysége ellenére az enyhülési folyamat a nemzetközi kapcsolatok fejlődésének uralkodó tendenciájaként továbbra is utat tör magának. A továbbiakban a felek hangsúlyozták, hogy az enyhülés továbbfejlesztésében és a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése gyakorlatának megszilárdításában a legfontosabb feladat a fegyverkezési hajsza megfékezése és a leszerelés. A két külügyminiszter a politikai enyhülés katonai enyhüléssel való kiegészítése szempontjából nagy jelentőséget tulajdonít a Bécsben folyó közép-európai fegyverzet- és haderőcsökkentési tárgyalások sikeres előrehaladásának. A felek üdvözölték azokat a sikereket, amelyeket a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság a népgazdaság helyreállításában és a szocialista építőmunka kibontakoztatásában elért. Egyszersmind aggodalommal állapították meg, hogy az utóbbi időben aktivizálódnak azok az erők, amelyeknek célja Vietnam békés, szocialista fejlődésének akadályozása. Teljes támogatásukról biztosították a Vietnami Szocialista Köztársaságnak a Kambodzsával való konfliktus és más vitás kérdések békés rendezésére irányuló javaslatait, és elítéltek minden olyan mesterkedést, amely a béke ellen és a feszültség fokozására irányul a térségben. A felek üdvözölték az afgán nép nemzeti demokratikus forradalmának győzelmét és az Afgán Demokratikus Köztársaság megalakulását. Hangsúlyozták, hogy a dél-ázsiai országok közötti kapcsolatok folytatódó normalizálása hozzájárul Ázsiában a politikai helyzet megjavításához, s kinyilvánították, hogy támogatják a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának az ország békés és demokratikus egyesítéséhez szükséges kedvező feltételek kialakítására irányuló erőfeszítéseit. A felek megállapították : a béke és a társadalmi haladás ellenfelei egyre növekvő erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy gátat emeljenek az enyhülési folyamat elé. Megállapították, hogy a Kínai Népköztársaság vezetői nagyhatalmi, szovjetellenes politikát folytatnak; együttműködnek az imperializmus, a reakció szélsőséges köreivel, s szembehelyezkednek azokkal az erőfeszítésekkel, amelyeket a szocialista országok, a haladás erői a békéért és a nemzetközi biztonságért kifejtenek. Ez kárt okoz a szocialista országok közös ügyének, s mindkét fél határozottan szembeszáll ezzel a politikával. Utalva az imperializmus és reakció aktivizálódására az afrikai földrészen, a miniszterek támogatásukról biztosították a felszabadult országoknak a teljes nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért vívott harcát. Kifejezték országaik szolidaritását Dél-Afrika népeinek a szabadságért és a nemzeti felszabadításért, a gyarmati és a faji elnyomás ellen vívott harcával. A felek elítélték az imperialista és egyéb reakciós körök azon kísérleteit, hogy úgynevezett Afrikanközi erőket hozzanak létre a népek nemzeti felszabadító mozgalmának elnyomására és a kontinens felszabadult országainak nemzeti függetlensége és társadalmi haladása megerősödésének akadályozására. A testvéri barátság és a kölcsönös egyetértés szellemében lezajlott tárgyalásokon teljes nézetazonosság nyilvánult meg valamennyi megvitatott