Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1978
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közös közlemény a mozambiki párt- és állami küldöttség magyarországi hivatalos baráti látogatásáról
fegyverek, köztük a neutronbomba gyártásának és fejlesztésének a betiltását. Rámutattak, hogy az elmúlt években az afrikai kontinens a haladás és a reakció erői közötti nemzetközi küzdelem fontos színterévé vált. A mozambiki, az angolai és más afrikai népek felszabadulása, amelyek döntő külső feltétele a szocialista közösség cselekvő szolidaritása, jelentős változást eredményezett a kontinensen. Az afrikai népek harcának sikerei fontos hozzájárulást jelentenek a békéért és a társadalmi haladásért folytatott küzdelemhez. A két fél áttekintette az Afrika déli részén kialakult helyzetet. Elítélték azt az imperialista, úgynevezett belső rendezési megállapodást, amely a dél-rhodesiai kisebbségi, fajüldöző rezsim hatalmának átmentésére irányul. Támogatásukról biztosították a zimbabwei nép fegyveres nemzeti felszabadító küzdelmét, és kifejezték meggyőződésüket, hogy e harc sikerének fontos feltétele a Zimbabwei Hazafias Frontba tömörült erők egysége. Megerősítették, hogy Namíbia igazi függetlensége csak az ország területi integritásának tiszteletben tartása, a namíbiai nép egyedüli törvényes képviselőjének, a DélnyugalHafrikai Népi Szervezet, a SWAPO javaslatainak megvalósítása alapján lehetséges. A felek elítélték a dél-afrikai rezsim fajüldöző politikáját és az Angolai Népi Köztársaság ellen elkövetett sorozatos agresszióit. Tiltakoznak azellen, hogy az imperialista hatalmak elősegítik a Dél-afrikai Köztársaság katonai és nukleáris erejének a növelését, amely fenyegeti a környező országok biztonságát és a világbékét. A felek egyetértettek abban, hogy a közel-keleti válság elhúzódásának oka Izrael agressziós, terjeszkedő politikája és az ehhez nyújtott imperialista támogatás. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a válságot politikai eszközökkel, a különutas alkudozások helyett átfogóan kell rendezni minden érdekelt fél, köztük a Palesztinai Felszabadítási Szervezet bevonásával. Ennek érdekében fel kell újítani a genfi közel-keleti békekonferencia munkáját. Elítélték az imperializmus katonai jelenlétét az Indiai-óceánon, és támogatták azokat a kezdeményezéseket, amelyek a külföldi támaszpontok felszámolására és a térség atomfegyvermentes békeövezetté nyilvánítására irányulnak. A tárgyaló felek az el nem kötelezett országok mozgalmát a nemzetközi politika fontos és pozitív tényezőjének tekintik. Támogatják az imperializmus és a neokolonializmus ellen, az egyenlőtlen gazdasági kapcsolatok felszámolásáért folytatott erőfeszítéseit. Hangsúlyozták a szocialista közösség államai és az el nem kötelezett országok közötti együttműködés fontosságát, amely jelentősen hozzájárul a világ haladó erői közös céljainak megvalósításához. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két nép között a mozambiki hazafiak fegyveres felszabadító harca idején kialakult kapcsolatok Mozambik függetlenné válása után tovább fejlődtek. A két párt és ország alapvető céljainak és törekvéseinek egybeesése, közös harcuk az imperializmus, a neokolonializmus ellen, a békéért és a társadalmi haladásért, a