Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1977

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Május - Közlemény a Varsói Szerződés tagállamai Külügyminiszteri Bizottságának üléséről

biztonság és az együttműködés további erősítésének kérdéseit illető konk­rét javaslatokról és ajánlásokról a záróokmány alapján, amely hosszú távú cselekvési program valamennyi aláíró ország számára. Az ülés résztvevőinek véleménye szerint a belgrádi találkozó sikeréhez az szükséges, hogy az azon részt vevő valamennyi államot áthassa a tö­rekvés: hozzájárulni Európában az államközi kapcsolatok egészségesebbé tételéhez, e kapcsolatoknak a széles körű és egyenjogú együttműködés út­ján történő fejlesztéséhez, mégpedig az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, a záróokmányban foglalt valamennyi elv szigorú megtartása alapján. Ezzel összefüggésben különös jelentősége van annak, hogy ked­vező politikai légkör jöjjön létre mind a találkozón, mind a földrész ál­lamközi kapcsolatainak összességében. Az ülésen megelégedéssel állapították meg, hogy a belgrádi találkozó feladatainak és tartalmának komoly és felelősségteljes megítélése mind szélesebb körű támogatást élvez a kontinens társadalmi erői, ezek nemzeti és nemzetközi fórumai részéről, amelyek síkraszállnak az európai bizton­ságért, együttműködésért és enyhülésért. Mindemellett nem lehet figyelmen kívül hagyni olyan tényeket, ame­lyek arról tanúskodnak, hogy bizonyos erők olyan célokra próbálják felhasználni a belgrádi találkozót, amelyek nem felelnek meg a záróok­mány szellemének és betűjének, megkísérlik a figyelmet csupán annak egyes rendelkezéseire összpontosítani, eltorzítva azok tartalmát, mellőzve ugyanakkor más rendelkezéseket, különösen azokat, amelyek az államok közötti politikai kapcsolatokra vonatkoznak. Ezek a próbálkozások csak nehézségeket gördíthetnek a helsinki megállapodások teljes megvalósítá­sának útjába, s veszélyeztethetik az európai enyhülést és együttműködést. A külügyminiszteri bizottság ülésén képviselt államok, következetesen síkraszállva az európai államközi kapcsolatoknak a biztonság és a béke szilárdítása útján történő továbbfejlesztéséért, minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a belgrádi találkozó munkája és ered­ményei megfeleljenek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet által megjelölt történelmi feladatoknak, hozzájáruljanak az enyhülés fo­lyamatának kibővítéséhez, elmélyítéséhez, lendületessé és stabillá tételé­hez, ami megfelel minden állam érdekeinek, függetlenül társadalmi és po­litikai rendszerétől. Ebben az értelemben készek a lehető legszélesebb és legbecsületesebb együttműködésre az európai értekezlet valamennyi részt­vevőjével. A külügyminiszteri bizottság a teljes kölcsönös megértés, a testvéri ba­rátság és a szoros együttműködés légkörében ülésezett.

Next

/
Thumbnails
Contents