Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1977
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közlemény az MSZMP és a Belga Kommunista Párt képviselőinek megbeszéléseiről
KÖZLEMÉNY AZ MSZMP ÉS A BELGA KOMMUNISTA PART KÉPVISELŐINEK MEGBESZÉLÉSEIRŐL A Belga Kommunista Párt meghívására 1977. március 7—9-e között látogatást tett Brüsszelben Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. Kíséretében volt Horn Gyula, a KB Külügyi Osztályának helyettes vezetője. Gyenes András és kísérete megbeszélést folytatott Louis van Geyt pártelnökkel, Jean Terfve alelnökkel, valamint Jan Debrouwere, Albert de Coninck, Augustin Duchateau politikai bizottsági tagokkal. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott megbeszélésen a két párt képviselői kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről s feladatairól, eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Az MSZMP képviselői tolmácsolták a magyar kommunisták internacionalista szolidaritását azzal a harccal, amelyet a belga kommunisták a dolgozóknak a válság által súlyosan veszélyeztetett gazdasági-szociális érdekei és demokratikus jogai megvédéséért, a haladó erők összefogásáért és a társadalmi haladásért folytatnak. Kölcsönösen méltatták az európai kommunista és munkáspártok berlini konferenciája eredményeinek és közös dokumentumának jelentőségét az európai békéért, biztonságért és együttműködésért vívott együttes harcban. Az MSZMP és a BKP internacionalista kötelességének tekinti, hogy a berlini közös állásfoglalások szellemében cselekvően hozzájáruljon az enyhülési folyamat erősítéséhez. Szükségesnek tartják, hogy a politikai enyhülést katonai téren is haladás kísérje. Megállapították, hogy a kedvező nemzetközi légkört mérgezik az antikommunista, a szocialista országok ellen irányuló burzsoá propagandakampányok. Az MSZMP és a BKP elutasít minden olyan reakciós kísérletet, amelynek célja, hogy bizalmatlanságot keltsen a nemzetközi közvéleményben a szocialista országokkal szemben, lebecsülje a béke és a társadalmi haladás egyetemes ügyében betöltött történelmi szerepüket. A reakciós kampányok célja ugyanakkor az is, hogy akadályozzák a kapitalista országok kommunista pártjainak a dolgozó tömegek összefogására, a monopóliumok politikája elleni harc erősítésére irányuló törekvéseit. Az MSZMP és a BKP nagy fontosságot tulajdonít a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom pártjai közötti internacionalista szolidaritásnak a szocializmusért — más demokratikus erőkkel együtt — folytatott közös harcban. A két párt képviselői a megbeszélések során megelégedéssel állapították meg, hogy eredményesen fejlődnek a magyar és a belga kommunisták testvéri kapcsolatai, és ezek jól szolgálják a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységét, közös ügyét.