Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Július - Közös közlemény a Belga Kommunista Párt küldöttségének magyarországi látogatásáról

val. A megbeszéléseken részt vett Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott tárgyalások során a BKP és az MSZMP képviselői tájékoztatták egymást országaik és pártjaik hely­zetéről, eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kom­munista mozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a két párt közötti együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. A Magyar Szocialista Munkáspárt képviselői szolidaritásukról és elv­társi támogatásukról biztosították a belga testvérpártot a monopóliumok uralma éhen, a demokratikus változásokért, a munkás- és népi erők ösz­szefogása érdekében folytatott harcában. A Belga Kommunista Párt küldöttsége elismerően nyilatkozott azokról az eredményekről, amelyeket a magyar nép, a munkásosztály, az MSZMP vezetésével ért el a fejlett szocialista társadalom építésében. Meggyőző­dését fejezte ki, hogy a szocialista építőmunka magyarországi tapasztalatai és sikerei, az MSZMP nemzetközi tevékenysége jó szolgálatot tesznek a béke és biztonság, az emberiség haladása nemzetközi ügyének. A megbeszélések során a két párt képviselői megelégedéssel állapítot­ták meg, hogy a nemzetközi erőviszonyok kedvező alakulásának eredmé­nyeként előrehaladt a feszültség enyhülésének folyamata, mindinkább tért hódít a békés egymás mellett élés politikája. Ebben meghatározó a sze­repe a szocialista közösség országai által folytatott következetes békepo­litikának, valamint a nemzetközi munkásmozgalom, a nemzeti felszabadí­tó mozgalom, a világ békeszerető, haladó közvéleménye akcióinak. A két küldöttség kiemelte, hogy további lépéseket kell tenni a kedvező nemzetközi folyamatok kiteljesedéséért és visszafordíthatatlanná téte­léért; a politikai enyhülést katonai enyhüléssel kell alátámasztani. A két párt képviselői egyetértettek abban, hogy Európa valamennyi ál­lamának következetesen be kell tartania az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet záróokmányában foglalt alapelveket, és konkrét in­tézkedésekkel kell elősegíteniük a záróokmányban foglalt rendelkezések érvényesülését. Támogatásukról és szolidaritásukról biztosítják a nemzeti függetlensé­gért, a társadalmi haladásért, az imperializmus és a neokolonializmus ellen küzdő népeket és mozgalmakat az egész világon. Az MSZMP és a BKP képviselői nagy jelentőséget tulajdonítanak a kommunista pártok, valamint a szocialista és szociáldemokrata pártok kö­zötti, továbbá az összes demokratikus és haladó erővel való kapcsolat és együttműködés megteremtésének és erősítésének. Hangsúlyozták, hogy az ideológiai és politikai különbségek ellenére lehetséges ez az együttműkö­dés a béke és a biztonság ügyéért, a társadalmi haladásért, a dolgozók, a népek érdekeiért folytatott harcban. A két küldöttség a nemzetközi osztályharc jelenlegi feltételeiből ki­indulva állást foglalt a kommunista és munkáspártok internacionalista szolidaritásának erősítése mellett. Az MSZMP és a BKP üdvözli az euró­pai testvérpártok közelmúltban tartott konferenciájának eredményeit. Ügy véli, hogy a berlini konferencia közös dokumentumának állásfogla-

Next

/
Thumbnails
Contents