Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Május - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának felszólalása a KISZ IX. kongresszusán

hogy az emberiség sorsa jobbá váljék. A jelenleg még ellentétes viszonyokat tükröző világ a ma ifjúságának öröksége. De a világ nagyot változott. Már nem olyan, mint 30, 50 vagy 70 esztendővel ezelőtt volt. Ennek a világnak vannak nagy, nehéz küzdelemben szerzett, értékes vívmányai. Ez a mai fiatal nemzedék öröksége, amelyet a világ haladó ifjúságának kötelessége megőrizni és tovább gyarapítani ! A KISZ IX. kongresszusa méltó tisztelettel emlékezett meg a hősökről, a fasizmus fölött aratott győzelem napjáról, önök — szerencsére — felnőttként nem élték át a második világháborút. Mi azonban, akik átéltük, fel tudjuk idézni a képet, amely elénk tárult a második világháború kitörését követő időszakban, 1939. szeptember elseje, majd 1941 júniusa után. Bizony, rettenetes világ volt az! Erős meggyőződés és szilárd jellem kellett akkor ahhoz, hogy bízhasson az ember a jövőben. Az ellenség hatalmas volt és legyőzhetetlennek látszott. Ne higgyék, hogy valami veterán-legenda az, hogy a Hitler-fasizmus, mint rendszer, szövetségeseivel, a reakciós erőkkel együtt a szó szoros értelmében egy új középkor, új barbárság korszakával fenyegette Európát és az egész világot. A világhódító útra indult fasizmus soha többé nem jön már vissza. Fasiszta törekvések még fognak jelentkezni; a monopoltőke és a burzsoázia — ha bajban van — semmilyen eszköztől nem riad vissza. De a fasiszta világhatalom és rendszer mint olyan, a második világháború tüzében elégett és megsemmisült. Megmentették tőle az emberiséget azok, akik szembeszálltak erejével. A Hitler-fasizmust és szövetségeseit az antifasiszta koalíció egyesült erői győzték le. Ehhez a győzelemhez hozzájárultak minden nép legöntudatosabb fiai, akik nem nyugodtak bele a fasiszta megszállásba, a barbárság új korszakába. Mi, kommunisták büszkék vagyunk arra, hogy a Hitler-fasizmus megsemmisítésében a döntő szerepet Lenin országa, a Szovjetunió töltötte be. Tisztelettel, és hálával emlékezünk a harcra, amelyet a szovjet emberek — joggal — Nagy Honvédő Háborúnak neveznek. Megvédték hazájukat, s ez a győzelmük világtörténelmi jelentőségű. Büszkék vagyunk arra, hogy a szovjet hadsereg, amely szétzúzta a fasiszta agresszort, ma is a népek békéjének legfőbb őre és oltalmazó ja. A világban tehát, amelyet a most felnövő ifjúság örököl elődeitől, a szocializmus világrendszerré vált, a gyarmati rendszer széthullott, az imperializmus lehetőségei korlátozottak és végre eljutott az emberiség oda, hogy egy új világháború megakadályozása reális lehetőséggé vált. A fejlődés objektív törvényei hatnak, érvényesülnek. Adottak a feltételei annak, hogy a nemzetek és a népek szabadok legyenek, s az elnyomottak és kizsákmányoltak felemelhessék fejüket, megszabadulhassanak bilincseiktől. Klasszikusaink azonban megtanítottak bennünket arra is, hogy a szubjektív tényezőknek nem kis szerepük van a jövő alakulásában. A történelmet emberek csinálják — adott lehetőségek és feltételek között. Mi, marxisták, hozzá szoktuk tenni, hogy a néptömegek — s ezek részeként a ma fiataljai is — csinálják a történelmet. Európában 31 éve béke van, s hogy a második világháború után született ifjú nemzedék soha meg ne ismerje a háborút, az a tetteken, a mun-