Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Április - Közös közlemény Ho Damnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-helyettesének és külügyminiszterének magyarországi látogatásáról
nak megvalósításáért és a helsinki szellem más földrészeken való érvényesüléséért dolgozik. A más társadalmi rendszerű országokkal fennálló kétoldalú kapcsolatainkban értékeljük a másik oldalról megnyilvánuló reális szemléletet, a becsületes együttműködési szándékot, és a kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztésére, a békés egymás mellett élés megvalósítására törekszünk. Világnézetünkből következően mindig vallottuk, s most is kinyilvánítjuk szolidaritásunkat a tőkés monopóliumok ellen küzdő osztálytestvéreinkkel, az imperialista elnyomás ellen, a nemzeti szabadságukért küzdő népekkel. Szolidárisak vagyunk a portugál haladó erőkkel, Angola törvényes kormányával, azokkal az arab erőkkel, amelyek a haladás nemzetközi erőivel együtt küzdenek az izraeli agresszió felszámolásáért, a közelkeleti kérdés igazságos rendezéséért. Elítéljük a chilei katonai junta véres terrorját, követeljük Luis Corvalán elvtárs, valamennyi bebörtönzött latin-amerikai hazafi szabadon bocsátását. A Magyar Szocialista Munkáspárt síkraszáll a nemzetközi kommunista mozgalom marxista—leninista egységéért, a proletár internacionalizmus eszméjének érvényesüléséért. A proletár internacionalizmus mindig éltetője volt mozgalmunknak, s ma nagyobb szükség van hatalmas erejére, mint bármikor volt. Támogattuk és támogatjuk a test vérpártok kétoldalú és sokoldalú nemzetközi tanácskozását, így a kommunista és munkáspártok európai találkozójának összehívását is. Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusán a Központi Bizottság magas eszmei és politikai színvonalon összegezte a megtett út tapasztalatait és világosan megjelölte a további fejlődésnek, a fejlett szocialista társadalom építésének, a köztársaság további felvirágoztatásának nagyszerű céljait. Küldöttségünk a magyar kommunisták, a magyar dolgozó nép nevében eredményes tanácskozást kíván a kongresszusnak. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság testvéri népeinek pedig azt kívánjuk, hogy teljes sikerrel váltsák valóra a XV. kongresszus határozatait. Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja és dolgozó népe! Éljen, virágozzék a csehszlovák—magyar barátság! Éljen a szocializmus és a béke! KÖZÖS KÖZLEMÉNY HO DÁMNAK, A KOREAI NÉPI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG MINISZTERELNÖK-HELYETTESÉNEK ÉS KÜLÜGYMINISZTERÉNEK 24 MAGYARORSZÁGI LÁTOGATÁSÁRÓL Puja Frigyes külügyminiszter meghívására, április 19. és 24. között hivatalos baráti látogatást tett Magyarországon Ho Dam miniszterelnök-helyettes, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. A külügyminisztert fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke.