Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának felszólalása a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusán
tanúskodik, hogy a testvéri bolgár nép, a Bolgár Kommunista Párt vezetésével — élén a Központi Bizottsággal és annak első titkárával, Tódor Zsivkov elvtárssal, a bolgár nép kiváló fiával, a nemzetközi munkásmozgalom nagyra becsült harcosával — töretlenül halad előre a fejlett szocialista társadalom megvalósításának útján. A magyar kommunisták, a magyar nép nevében szívből gratulálunk a testvéri bolgár nép nagyszerű eredményeihez, történelmi vívmányaihoz és teljes sikert kívánunk a Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusának munkájához. A Magyar Szocialista Munkáspárt az elmúlt év tavaszán tartotta meg soros, XI. kongresszusát. A múlt év végén befejeztük negyedik ötéves tervünket. Népgazdaságunk a tervidőszakban erőteljesen fejlődött, a tervben kitűzött célokat elértük. Ez év január elsejével megkezdtük az új, ötödik ötéves népgazdasági terv feladatainak megvalósítását. Népgazdasági terveink valóra váltása állhatatos munkát, nem csekély erőfeszítéseket kíván népünktői, de céljaink reálisak és felemelőek. Üj ötéves tervünk biztosítja társadalmunk általános, töretlen fejlődését, megteremti a szilárd anyagi alapokat a termelőerők további növeléséhez éppen úgy, mint kulturális és szociális törekvéseink megvalósításához és a dolgozók életszínvonalának további emeléséhez. Hazánkban érvényesül a párt, a munkásosztály vezető szerepe, szocialista rendszerünk szilárd, s népünk rendületlenül halad előre a szocializmus építésének történelmi útján. A Magyar Népköztársasággal barátaink úgy számolhatnak, hogy országunk megoldja saját feladatait, egyúttal kiveszi részét abból a nemzetközi küzdelemből is, amely világszerte folyik a társadalmi haladásért, a népek szabadságáért s azért, hogy béke legyen a földön. Bizakodva nézünk a jövőbe. Pártunk kongresszusának programnyilatkozata, amely a fejlett szocialista társadalom építésének 15—20 évre szóló feladatait foglalja össze, éppen úgy, mint új ötéves tervünk céljai, megértésre és egységes támogatásra találtak népünknél, nemzeti programmá váltak. Hazai terveink valóra váltásához mérhetetlen erőforrás népünk számára annak tudata, hogy egységünk szilárd és megingathatatlan, mind sokoldalúbb lesz, és évről évre növekszik együttműködésünk a nagy Szovjetunióval, a Bolgár Népköztársasággal, a Varsói Szerződés és a KGST többi országával, a szocializmust építő népekkel. A magyar és a bolgár nép barátsága hagyományos, a szabadságért harcoló népeink történelmi sorsközösségében gyökeredzik. A bolgár nép a múlt századbeli magyar szabadságharc kimagasló vezetőjének, Kossuth Lajosnak menedéket adott az akkor győztes európai reakció üldözésével szemben. A második világháború menetében a hitleristákkal folytatott harcban Magyarországon elesett, felszabadító bolgár hősök emlékét népünk nagy tisztelettel őrzi. Hagyományos barátságunk magasabb színvonalra emelkedett és kiteljesedett korunkban, amikor népeink a szocializmus építésének közös útjára léptek, s azon járnak. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Bolgár Kommunista Párt, a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság kapcsolatai a marxizmus—leninizmus elvei, a testvéri együttműködés alapján évről évre erő-