Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1976
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Közös közlemény az MSZMP Központi Bizottsága küldöttségének svédországi látogatásáról - Közös közlemény az MSZMP és a Finn Szociáldemokrata Párt küldöttségeinek megbeszéléseiről
KÖZÖS KÖZLEMÉNY AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSAGA KÜLDÖTTSÉGÉNEK 27 SVÉDORSZÁGI LÁTOGATÁSÁRÓL A Svéd Baloldali Párt—Kommunisták Központi Bizottságának meghívására 1976. március 24—27. között látogatást tett Svédországban az MSZMP Központi Bizottságának küldöttsége Gyenes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. Az MSZMP küldöttségét fogadta Lars Werner, a Svéd Baloldali Párt— Kommunisták elnöke. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett a Végrehajtó Bizottság és a Titkárság több tagja. A magyar pártküldöttség ellátogatott Malmőbe, ahol a helyi pártszervezet vezetőivel és aktivistáival találkozott. A svéd testvérpárt képviselői tájékoztatást adtak pártjuk helyzetéről és tevékenységéről, arról a harcról, amelyet a munkásosztály egységének erősítéséért, a monopóliumok ellen, a dolgozó tömegek politikai és gazdasági érdekeiért folytatnak. A magyar pártküldöttség ismertette az MSZMP XI. kongresszusa határozatai alapján a magyar dolgozóknak a fejlett szocialista társadalom építése érdekében végzett munkája eredményeit és terveit. A két párt képviselői megvitatták a nemzetközi helyzet időszerű fejleményeit, áttekintették a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetét, és véleménycserét folytattak a pártközi együttműködés kérdéseiről. Megállapodtak abban, hogy a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján továbbfejlesztik kapcsolataikat. KÖZÖS KÖZLEMÉNY AZ MSZMP ÉS A FINN SZOCIÁLDEMOKRATA PÄRT 28 KÜLDÖTTSÉGEINEK MEGBESZÉLÉSEIRŐL A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége a Finn Szociáldemokrata Párt meghívására 1976. március 21. és 26. között látogatást tett Finnországban. A küldöttséget Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, parlamenti képviselő vezette, tagja volt Nagy Dezső vájár, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és Kovács László, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának alosztályvezetője. A küldöttséget fogadta Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke és Martti Miettunen miniszterelnök. A delegáció ellátogatott Turkuba. Az MSZMP küldöttsége hivatalos megbeszélést folytatott a Finn Szociáldemokrata Párt küldöttségével, amelynek vezetője Kalevi Sorsa, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke, tagja Johannes Kolkkalainen, a párt Tanácsának elnöke. Ulf Sundquist, a párt főtitkára, Paavo Lipponen, a politikai tervezési osztály és Rauno Viemerö, a nemzetközi osztály vezetője volt. Az őszinte, baráti légkörben lezajlott megbeszélésen a két párt képviselői kölcsönösen tájékoztatták egymást országuk helyzetéről és pártjuk te-