Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1975

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának felszólalása Kuba Kommunista Pártja I. kongresszusán

A kubai forradalom tapasztalatai tovább gazdagították az osztályharc elméletét és gyakorlatát. Kuba Kommunista Pártjának példája is igazolja, hogy a párt a legnehezebb körülmények között is képes győzelemre vinni a forradalom ügyét, ha marxista—leninista elvi politikát folytat, ha szoro­san összeforr a tömegekkel, és a testvérpártokhoz internacionalista kap­csolatok fűzik. Kuba Kommunista Pártja I. kongresszusának dokumentumai, a párt programnyilatkozata, az ország szocialista alkotmányának tervezete arról tanúskodik, hogy Kuba töretlenül halad a társadalmi felemelkedés, a szocializmus építésének útján. Meggyőződésünk, hogy a kongresszus új szakasz kezdetét jelenti a kubai forradalomban, s az önök sikerei tovább erősítik a haladás, a szocializmus pozícióit az egész világon. Engedjék meg, hogy a magyar kommunisták, a magyar nép nevében gratuláljak kubai testvéreinknek győztes forradalmuk minden vívmányá­hoz, a szocialista építésben elért nagyszerű eredményeikhez, és teljes si­kert kívánjak kongresszusuk munkájához. Mi, magyarok, innét távol, Európa közepén, a Duna és a Tisza táján élünk. Engedjék meg, hogy néhány szóval hírt adjak magunkról is. Hazánk a szovjet hadsereg győzelmei nyomán 30 évvel ezelőtt szabadult fel a hitleri fasiszta megszállók igája alól. Kivívtuk, megvédelmeztük a munkásosztály hatalmát, népünk szocialista államát, a Magyar Népköztár­saságot. A szocialista fejlődés évtizedei alatt nagy eredményeket értünk el az ország gazdaságának, a nép életszínvonalának és műveltségének fel­emelésében. Ez év márciusában tartottuk pártunk XI. kongresszusát. A kongresszus meghatározta a fejlett szocialista társadalom építésének 15—20 évre szóló feladatait. Most minden erőnket a január elsejével kezdődő ötödik ötéves tervünk végrehajtására összpontosítjuk. Ez a terv a fejlett szocialista tár­sadalom építésének, az emberről való gondoskodásnak a terve, amely biz­tosítja további töretlen fejlődésünket. Pártunk, munkásosztályunk sok évtizedes harcban edződött, a magyar nép jelentős társadalmi tapasztalatokkal rendelkezik, és eltökélten halad a szocializmus útján. Barátaink úgy gondoljanak ránk, hogy a Magyar Népköztársaság a nagy szocialista közösség tagjaként él és dolgozik, a ma­ga helyén megingathatatlanul áll a mi nagy ügyünk, a szocializmus, a ha­ladás és a béke oldalán. A Magyar Népköztársaság és a Kubai Köztársaság politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatai az elvtársi egyetértés és a testvéri együttműkö­dés szellemében gyümölcsözően fejlődnek. Kapcsolataink fejlődésének ki­emelkedő állomása volt 1972-ben a kubai párt- és kormányküldöttség ma­gyarországi látogatása. Külön örömünkre szolgált, hogy a küldöttség élén hazánkban üdvözölhettük barátunkat, a kubai nép hű fiát, a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő harcosát, Fidel Castro elvtársat. Barátságunk megbonthatatlan, közösek eszméink és céljaink, együtt ha­ladunk a szocializmus építésének útján, és szövetségesek vagyunk az im­perializmus ellen, a békéért és a társadalmi haladásért folytatott küzde­lemben. Kuba Kommunista Pártja, a Kubai Köztársaság tisztelt és becsült harcostársunk. A jövőben is mindent meg fogunk tenni azért, hogy párt-

Next

/
Thumbnails
Contents