Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1973
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Merre tart Európa? Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának cikke a „New Hungarian Quarterly” jubiláris számában
tort. A biztonságért, a leszerelésért, a békéért küzdött a Népszövetségben is. A harmincas évek közepétől felgyorsultak az események. A vezető fasiszta államok, Németország és Japán megkötötték az úgynevezett antikomintern paktumot, és mind nyíltabban hirdették hódító céljaikat; meg is kezdték azok realizálását. A Szovjetunió is a támadó fasizmussal szemben segítette a Spanyol Köztársaság erőit. A fenyegetett Csehszlovákia, majd Lengyelország védelmére szövetséget, együttes politikai és katonai fellépést javasolt a nyugati hatalmak akkori kormányainak. Azok azonban antikommunizmusuktól és szovjetellenességüktől vezettetve Münchent, az agresszorok megfékezése helyett az egyezkedést, s ezzel akarvaakaratlanul, inkább a fasizmus további megerősödését, a várható és valóban be is következett, rettenetes második világháborút választották. A müncheni egyezmény a ragadozó fasisztákat nem elégítette ki, sőt vérszemet kaptak tőle. A fenyegetett népek, az öntudatos emberek tisztábban látták sok akkori politikusnál, hogy mennyit ér ez a — tisztességgel szólván — „rendezés"; készültek a nehéz időkre, a harcra. Amilyen mértékben erősödött s lépett fel mind nyíltabb eszközökkel a fasizmus itthon és gyökerezett meg Európa más országaiban, olyan mértékben szélesedett hazánkban és világszerte azoknak a köre, akik cselekvésre is készek voltak a fasizmus igájának lerázására, a világkatasztrófa megakadályozása érdekében. Franciaországban, Spanyolországban, a földrész más országaiban is a legjobbak felléptek Hitler és a hitlerek ellen. Az állampolitika síkján a helyzet gyökeresen csak a második világháború menetében változott meg. A nyugati nagyhatalmak csak akkor változtattak szovjetellenességükön, amikor az európai nagyhatalommá vált Hitler-fasizmus fegyverrel támadt, s az ő létüket, hatalmukat is veszélyeztette. A Szovjetunió belépése a háborúba létrehozta az antifasiszta hatalmak koalícióját és népfelszabadító jelleget adott annak. A Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Anglia, a szövetségesek egyesített erejükkel megsemmisítették Hitlert és rendszerét. A szörnyű háború befejezése, a fasiszta hatalmak veresége új történelmi szakaszt, a fejlődés új lehetőségeit nyitotta meg Európa és a világ népei előtt. Miután a hitlerista Németország Karlshorstban feltétel nélkül kapitulált, a szövetséges nagyhatalmak vezetőinek még három hónap sem kellett ahhoz, hogy előkészítsék a potsdami konferenciát és ott meghatározzák a háború utáni Európa életének kereteit. Megegyezésre tudtak jutni, noha igen nagy véleménykülönbségek voltak közöttük: a szocialista Szovjetunió és a tőkés nyugati hatalmak eltérő módon képzelték el a háború utáni világot. Mégis létrejöhetett a potsdami megállapodás, mert a konferencia résztvevői nem hagyhatták figyelmen kívül annak a háborúnak az eredményeit, amely a társadalmi haladás erőinek győzelmét hozta, és az alapvetően közös érdekből indultak ki. Sajnálatos, de az események rövidesen ismét új irányt vettek. Az európai biztonság eszméje — szinte a potsdami egyezmény másnapján — tetszhalottá vált. A hidegháború dermesztő szele kezdett fújni Európa felett. A reakció erői a maguk javára akarták fordítani a második világháború, eredményeit, és lázas buzgalommal keresték hozzá az eszközöket. így jött