Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1973
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Közlemény a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 27. ülésszakáról
A Kubai Köztársaság, amely 1972-ben lépett be a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába, aktívan bekapcsolódott a Komplex Program intézkedéseinek megvalósításába. Tovább fejlődött és bővült a KGST-tagállamoknak a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársasággal kialakított sokoldalú együttműködése, amelyet a KGST-szervekben a kölcsönös érdeket szolgáló kérdésekben valósítanak meg. Tovább fejlődött a KGST-tagállamok kölcsönös kereskedelme, valamint a világ más országaival való gazdasági kapcsolata. 1972-ben a KGST-tagállamok összes külkereskedelmi forgalma 68,40 milliárd rubelt ért el. A KGST-tagállamoknak a világ összes országaival folytatott külkereskedelmi forgalma 1971-hez képest 10,4 százalékkal, a kölcsönös áruforgalom pedig 10,2 százalékkal emelkedett. Az ülésszak megelégedéssel állapította meg, hogy a KGST-tagállamoknak az az aktív, békeszerető poUtikája, amely a nemzetközi kapcsolatokban a békés egymás mellett élés lenini elveinek gyakorlati megvalósítására, a nemzetközi feszültség csökkentésére irányul, megteremti a feltételeket a különböző társadalmi, gazdasági rendszerű államok közötti, kölcsönösen előnyös gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatok további szélesítéséhez, különösen Európában. A KGST-tagállamok ismételten megerősítik, hogy készek fejleszteni gazdasági kapcsolataikat a többi országokkal, függetlenül társadalmi és állami rendszerüktől, az egyenlőség, a kölcsönös előnyök és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján. A tanács ülésszaka megerősítette a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa és a Finn Köztársaság közötti együttműködésről szóló, ez év május 16-án aláírt egyezményt. 1972—1973-ban tovább fejlődött a KGST-tagállamok együttműködése a tervezőtevékenység területén; a jóváhagyott programnak megfelelően megkezdődtek a KGST-tagállamok 1976—1980. évi népgazdaságfejlesztési terveinek koordinálására irányuló munkák, a főbb gazdaságpolitikai kérdésekkel kapcsolatban kölcsönös konzultációkat tartottak a KGST-szervekben, bővült az együttműködés a prognosztizálás területén; együttes tervezési munkák folytak; tapasztalatcserét tartottak a népgazdaság tervezési és irányítási rendszerének tökéletesítéséről. Bővült az együttműködés az anyagi termelés területén is, a többi között a fűtőanyag-, az energetikai és a nyersanyagágazatokban, a feldolgozó ipari, mezőgazdasági, közlekedési és más ágazatokban. További javaslatokat dolgoztak ki több jelentős ipari objektumnak az érdekelt országok közös részvételével történő felépítésére. Az ülésszak munkája során a bolgár, magyar, NDK, lengyel, román, szovjet és a csehszlovák központi tervező szervek elnökei — kormányaik megbízásából — általános szerződést írtak alá az évi 500 000 tonna kapacitású kiembajevi azbesztbányászati és dúsító kombinátnak a Szovjetunió területén történő felépítésében kifejtendő együttműködésről. Figyelembe véve, hogy a Komplex Program intézkedéseinek megvalósításában milyen nagy jelentőségű a KGST-tagállamok 1976—1980. évi népgazdaság-fejlesztési terveinek koordinációja, az ülésszak felhívta a KGST tervezési együttműködési bizottságát és a tanács más szerveit, hogy az