Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1972

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Február - Fock Jenő miniszterelnöknek, az MSZMP PB tagjának látogatása a Vietnami Demokratikus Köztársaságban - Fock Jenő miniszterelnöknek, az MSZMP PB tagjának beszéde a magyar-vietnami barátsági nagygyűlésen Hanoiban (Részletek)

amely a Vietnami Dolgozók Pártjának tapasztalt vezetésével, erejét és vérét nem kímélve küzd az imperialista betolakodók és csatlósaik ellen. Párt- és kormányküldöttségünk minden tagja megtiszteltetésnek tekinti, hogy ellátogathatott ebbe a természeti szépségekben és kulturális értékekben oly gazdag országba, örülünk, hogy látogatásunkkal is kifejezésre juttathatjuk testvéri szolidaritásunkat, és itt, Hanoiban, az önök hős fővárosában ismételhetjük el a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán elhangzott szavakat: „Minden téren szolidárisak vagyunk a vietnami néppel, Indokína népeivel, szabadságharcukkal és meggyőződésünk, hogy igazságos ügyük győzni fog." Egész külpolitikai tevékenységünket, tehát a Vietnammal, Indokínával kapcsolatos állásfoglalásainkat is az MSZMP X. kongresszusának határozatai vezérlik. E határozatok teljesen megegyeznek a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácskozásán kidolgozott marxista—leninista irányvonallal, megfelelnek hosszú évek óta bevált politikánknál:, amely élvezi az egész dolgozó magyar nép egyetértő és tevékeny támogatását. Központi Bizottságunk és kormányunk rendszeresen foglalkozik az indokínai helyzettel, a vietnami nép harcának támogatásával. Határozatainkban nyomatékosan elítéljük az amerikai imperializmus bűnös agreszszióját, s következetesen hangoztatjuk, hogy egyedül Vietnam és Indokína népei jogosultak dönteni saját sorsukról. Л második világháború óta — csaknem 27 éve — Európában béke van. Nálunk Magyarországon, egy egész nemzedék nőtt fel, amely nem ismeri közvetlen tapasztalatból a háborús fegyverropogást, a szőnyegbombázásokat, az állandó harckészültséget, mindazt, amit vietnami testvéreinknek még mindig el kell szenvedniük. Mérhetetlenül felháborít bennünket az amerikai imperializmus kegyetlen agressziója, amelyet Vietnam, Kambodzsa és Laosz népei ellen folytat, lángtengerré változtatva a dúsan termő szántóföldeket, földig rombolva a gyárakat, iskolákat, templomokat. Az Egyesült Államok vezetői több mint másfél évtizede bűnös, semmivel sem indokolható, hadüzenet nélküli háborút viselnek Indokína népei ellen. Elfoglalva a régebbi gyarmatosítók helyét, most amerikai szuronyokon akarnak uralmon tartani népáruló rendszereket, dollárral megvásárolt politikusokat. Több mint félmilliós szárazföldi haderővel, В—52-es légierődökkel, ágyúnaszádokkal és repülőgép-anyahajókkal, harckocsikkal és rakétákkal akarták kényszeríteni a jogos önvédelmet folytató, a nemzet függetlenségéért küzdő vietnami népet. Különlegesen kiképzett alakulatok vadállati kegyetlenségeit felperzselt falvak, békés polgárok, ártatlan gyermekek holttestei jelzik. Az úgynevezett „tisztogató" akciók nyomán egész települések néptelenedtek el, a kémiai fegyverek bevetése pedig egyet jelent az életet adó rizsföldek terméketlenné tételével. Az agresszorok, saját ígéretüket sutba dobva, újra és újra a Vietnami Demokratikus Köztársaság fölé vezénylik halált szóró légikotelékeiket. E barbarizmus mindennél jobban bizonyítja az amerikai imperializmus agresszív természetét. Az egész indokínai félszigetre kiterjesztett vietnami